Képviselőházi irományok, 1931. VIII. kötet • 569-687. sz.
Irományszámok - 1931-633. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter jelentése az országgyűléshez az iparfejlesztésről szóló 1931. évi XXI. t.-c. 34. §-a alapján az állami üzemek tárgyában
633. szám. 243 ered, hogy tágabb értelmezés alkalmazásával a szóbajöhető, illetve kifogás tárgyává tett összes ilyen alakulatokat felsoroltam és megvizsgáltattam, nem hagyván ki a vizsgálatból azokat az alakulatokat sem, amelyeknek kihagyását az üzem, illetőleg vállalat fogalmának modern közgazdasági értelmezése tulajdonképpen megkívánta vohia. Nyilvánvaló továbbá, hogy számos állami üzem —• még pedig néhány éppen a legnagyobbak közül —- szükségszerűen fenntartandó és ezt a szükségességet általában nem is vonták kétségbe. így hogy csak néhány közismert példát említsek, a m. kir. államvasutak is állami üzem és pedig a legnagyobb a hazaiak közül, amely emellett a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása és Magyarország megcsonkításából eredő szerencsétlen körülmények hatása folytán tekintélyes veszteséggel is jár. Mégis aligha gondolhatna bárki arra, hogy ez az üzem az ipar és kereskedelem érdekeit sérti és ezért megszüntetendő vagy szűkebb korlátok közé szorítandó. Hiszen az államvasutak veszteségeinek oka részben az, hogy éppen a termelés és kereskedelem érdekeinek istápolásában kénytelen üzemét, a rentabilitás érdekeire való tekintet nélkül, a szükséges keretekben fenntartani. A m. kir. posta, távírda és távbeszélő szintén olyan állami üzem, melynek fenntartását senki sem vitatja és nem más a felfogás a m. kir. dohánygyár szerepéről, melyek működése fontos termelőrétegek boldogulásának is alapja. A m. kir. pénzverde fenntartása hasonlóképpen nem lehet kétség tárgya. Vannak viszont természetesen —• azonban inkább csak szórványosan —>. olyan állami üzemek és vállalatok is, amelyeknek megalapítására az adott közgazdasági viszonyok mellett a mai időkben nem kerülne sor, mert egyrészt most konkrét szükség nem kívánná megalapításukat, másrészt pedig sok esetben ma már nyilvánvaló, hogy a vállalkozás olyan veszteségek kockázatával jár, amelyeket a létesítéséhez fűzött egyéb remények nem ellensúlyozhatnak. A vizsgálat alá vett anyagban kétségkívül voltak tekintélyesebb — sőt igen nagy — tőkét magukhoz vonó vállalkozások is, amelyekkel szemben az ország ipara és kereskedelme joggal támaszthatott panaszokat. Számszerint azonban ezek messze háttérbe szorulnak a kisebb műhelyek száma mögött. Ez utóbbiak főleg a helybeli kisiparnak és kiskereskedelemnek támasztottak versenyt, amiért is ezek megszüntetésére, illetőleg működésüknek szűkebb korlátok közé szorítására különös súlyt helyeztem. A szorosabb értelemben vett állami üzemekre és vállalatokra vonatkozólag módomban lesz alább kifejteni azokat az intézkedéseket, melyek megtételével — meggyőződésem szerint —• a sokat vitatott közüzemi kérdés hosszú időre nyugvópontra jut. De úgy vélem, hogy a kisebb műhelyek, munkahelyek, stb. ügyének rendezése körül is elment a kormány addig a határig, ameddig elmenni egyáltalán módjában állott. Még azokban az esetekben is, midőn bizonyos műhelyek vagy munkahelyek fenntartása mellett kellett állást foglalni, nem maradt el a rendelkezés abban az irányban, hogy csak a legsürgősebb — az üzem, vállalat vagy intézet biztonsága által követelt — munkálatokat végezhessék, minden olyan ipari munkálatot ellenben, melynek magánvállalatba való adásából az üzemre, vállalatra vagy intézetre kár nem háramolhatik, feltétlenül és minden körülmények között — versenytárgyalás útján — a magániparnak; juttassanak. A jövőt illetően a legszűkebb keretek közé szorítottam vissza még az ú. n. javítóműhelyek munkásságát is, — bár ez az intézkedés természetesen csak a kisebb javítóműhelyekre vonatkozólag áll, mert a józan, gazdaságos üzemvezetéssel kerülnék összeütközésbe, ha pl. a m. kir. államvasutak javítóműhelyeinek munkásságából az ú. n. generálreparaturákat kizárnám és így- akarnám a magánipart munkaalkalomhoz juttatni. A példa mutatja, hogy sok körültekintéssel 31*
