Képviselőházi irományok, 1931. VI. kötet • 441-508. sz.

Irományszámok - 1931-460. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről szóló 1929:XXX. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről

460. szám. 13.1 olyan szűk körre szorítkoznak, hogy a rendszer egységességét veszélyeztetni egyáltalában nem fogják. A szakasz első bekezdése a másodfokú határozatok ellen a magánfeleknek fellebbezési jogot biztosít azokban a jogvitás ügyekben, amelyekben a vallás- és közoktatásügyi miniszter a főkegyúrtól átruházott hatáskörben dönt (kegyúri, párbérügyek, egyházi alkalmazottak anyagi ügyei, canonica visitációra alapított követelések, stb.). Ezt a kivételt a kérdés alkotmányjogi vonatkozása indokolja. A katholikus egyházi alkalmazottaknak és intézményeknek jogviszonyai és jogigényei körül felmerült vitákban ugyanis évszázadok óta a döntés joga az apostoli királyt, mint a főkegyúri jog birtokosát illette meg. Ezt a jogot a főkegyúr a parlamentáris kormányrendszer bevezetése óta a mindenkori vallás- és közoktatásügyi miniszter útján gyakorolta. Alkotmányjogi szempontból indokolt tehát, hogy az említett ügyekben a döntés végső fokon továbbra is a vallás- és közoktatásügyi miniszternél maradjon meg. Megadja ez a bekezdés a fellebbezési jogot a magánfeleknek, a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának szolgálattól felmentést vagy hivatalvesztést kimondó, másodfokon hozott határozata ellen is. Ebben a kérdésben hasonlóképpen rendelkezik az 1929 : XXX. t.-c. 95. §-ának (s) bekezdése, aminek fenntartását indokolja a kiszabott fegyelmi büntetés súlyos volta. A szakasz első bekezdése az ügyeknek csak ekét csoportjánál enged kivételt arra, hogy a magánfelek a másodfokú határozat ellen fellebbezhessenek. A szakasz második bekezdése annak kimondásával, hogy a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának másodfokú határozatát a főispán (főpolgármester) és a köz vádló mindig megfellebbezheti: az 1929 : XXX. t.-c. 91. § ának (i) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel kapcsolatban a hatósági fellebbvitel kérdését ebben a vonatkozásban tiszta alapra helyezi. A bekezdésnek az a rendelkezése, hogy a közigazgatási bizottság gyámügyi fellebbviteli küldöttségének másodfokú határozatát a főispán (főpolgármester) és a t. főügyész mindig megfellebbezheti, azonos az 1929 : XXX. t.-c. 49. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéssel. A 4. §-hoz. Ez a szakasz lényegileg megegyezik az 1929 : XXX. t.-c. 47. és 48. §-ában foglaltakkal. Változás annyiban van, hogy a javaslat szövege elhagyja a törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint közérdekű ügyben érdekelt a közületnek minden tagja, akit a határozat ebben a minőségében érint. Az érdekeltség körének ilyen meghatározása ugyanis nem bizonyult helyénvalónak, mert vitatható, hogy ki a közület tagja (adófizető, lakos, bérlő, stb.). Helyesebbnek tartom tehát, ha az érclekeltség kérdésének az elbírálását a kiadandó végrehajtási utasítás alapján az ügyben dönteni hivatott hatóságok mérlegelésére bízzuk. Az 5, §-hoz. A javaslat 5. §-a az 1929 : XXX. t.-c. 54. §-ával szemben, amely a felfolyamodásról szól, azt a látszólagos különbséget mutatja, hogy a meg nem engedett, vagy a törvényes határidőn túl előterjesztett fellebbezést nem az első fokon eljárt hatóság, hanem az a hatóság utasítja vissza, amelynek határozata ellen a fellebbezés irányul. A két megjelölés között jnincs semmi különbség azokban az ügyekben, amelyekben egyfokú fellebbezésnek van helye, vagyis az ügyek túlnyomóan nagy részében. Az ilyen ügyekben ugyanis az a hatóság, amelynek határozata ellen a fellebbezés irányul, mindig azonos az elsőfokon eljárt hatósággal. Azokban az egészen jelentéktelenül kevésszámú ügyekben pedig, amikor a másodfokú határozat ellen is van helye fellebbezésnek, helyénvaló, hogy azt az utoljára eljárt másodfokú hatóság utasítsa vissza, mert ez az eljárás gyorsítását, a felesleges munka elkerülését szolgálja. 17*