Képviselőházi irományok, 1931. V. kötet • 325-440. sz.
Irományszámok - 1931-406. A képviselőház társadalompolitikai bizottságának jelentése a m. kir. kereskedelemügyi miniszternek "a m. kir. iparfelügyelők 1927., 1928., 1929., 1930. és 1931. évi tevékenységéről" szóló jelentéséről
406. szám. 297 hiány és így az összesített beszámolón kívül az egyes kerületi iparfelügyelők jelentéseit is teljes terjedelmükben közzé lehetett tenni. A mostani jelentések, amelyek tizenhárom kerületi iparfelügyelő évi jelentései alapján készültek, lényegesen összevonattak ugyan, de azért összesűrítve magukban foglalnak minden közérdekű tudnivalót az iparfelügyelőknek a szóban forgó Öt év alatti tevékenységéről. Közlik az iparfelügyelők szolgálati beosztását, a külfoglalkozásokra és a hivatalok ügyforgalmára vonatkozó adatokat. Beszámolnak az ipartelepeken (és az építkezéseken) végzett vizsgálatokról, a talált szabálytalanságokról és a tett intézkedésekről, valamint a telepengedélyezési eljárások körül szerzett tapasztalatokról. Részletesen leírják a történt baleseteket, továbbá az iparfelügyelők balesetelhárító és munkásegészségügyi tevékenységét, ismertetik az ipartelepek munkásjóléti intézményeit és a gőzkazánügyi szolgálat ellátását. Végül a törvény rendelkezéseinek megfelelően külön fejezetben a m. kir. pénzügyminiszter fennhatósága alatt álló azokra az üzemekre vonatkozó munkásvédelmi adatokat, mely üzemek (a dohánygyárak) felügyeletét a pénzügyminiszter saját közegei útján látja el. A jelentésekből megtudható, hogy az 1926. év folyamán 971, az 1928. évben 839, 1929-ben 668, 1930-ban 615 és 1931-ben 609 új ipartelep létesült. E csökkenő számok a vállalkozói kedv hanyatlására és a gazdasági helyzet rosszabbodására engednek következtetni. Tisztább kép nyerhetése céljából az 1931. évtől kezdődőleg a megszűnt ipartelepek száma is közöltetik. (Az 1931. évben 597 ipartelep megszűnése jutott az iparfelügyelők tudomására.) Az iparfelügyelők ellenőrzése alatt az 1927. évben 14.456, 1928-ban 15.640, 1929-ben 17.713, 1930-ban 19.037 és 1931-ben 19.395 ipartelep állott, ezek számának emelkedése annak a következménye, hogy az iparfelügyelet hatásköre újabb és újabb ipartelepkategóriákra terjesztetett ki. Az iparfelügyelők ezekben az években 10.802, 12.745, 15.027, 15.379, illetőleg 11.994 ipartelepet vizsgáltak meg, azaz az ellenőrzés alatt álló telepek 74*7, 81, 85, 81, illetőleg 62°/ 0-át. A fokozódó tevékenységben utóbb beállott visszaesést a kiküldetési költségekre rendelkezésre bocsátott hitel erős megszorítása okozta. A vizsgálatok alkalmával tapasztalt rendellenességekből kifolyólag összesen 20.614, 23,926, 25.590, 26.060, illetőleg 17.964 különféle természetű intézkedést tettek az iparfelügyelők az észlelt szabálytalanságok megszüntetése és a munkásvédelem tökéletesítése céljából. » A jelentésekben foglalt részletezésből megállapítható, hogy a nők és fiatalkorúak törvényellenes foglalkoztatása miatt az utóbbi években már kevesebb intézkedést kellett tenni, mint régebben, a sütőipari törvény szigorú végrehajtása folytán a sütőműhelyek egészségügyi viszonyaiban lényeges javulás mutatkozik, a munkásjóléti intézmények közül az egészségügyi és a kulturális intézmények terén mutatkozott fejlődés. A munkásvédelmi ügyekkel együtt a 17.001/1901. sz. K. M. R. (szolgálati utasítás az iparfelügyelők részére) alapján ellátott gőzkazánügyi szolgálatra vonatkozólag közölt adatokból megállapítható, hogy az ország területén lévő gőzkazánok száma 1927-ben 20.268 volt, ez a szám az 1928—1931. évek folyamán 19.835-ről 18.580-ra csökkent, tűzfelületük azonban 718.121 m-ről csak 713.541 m-re csökkent, vagyis a gőzkazánok átlagos tűzfelülete 36*5 m-ről 38*4 m-re nőtt, sok kisebb kazán üzemen kívül helyezése és néhány nagy energiaközpont üzembe helyezése folytán. A jelentés szövege mellett mindenütt az egyes évek, az iparfelügyelő kerületek és iparcsoportok szerint összeállított kimutatásokban foglalt gazdag statisztikai • anyag teszi teljessé a beszámolót. Az 1928., 1929. és 1930. évekről szóló jelentésnek Képv. iromány. 1931—1936. V. kötet. 33