Képviselőházi irományok, 1931. II. kötet • 124-205. sz.
Irományszámok - 1931-125. Törvényjavaslat a társadalombiztosítási bíráskodásról
18 125. szám. • A §. 2. bekezdése megfelel a mai jogállapotnak azzal az eltéréssel, hogy 1927 : XXI. t.-c. 90. §-án alapuló kártérítési követeléseket kiveszi a társadalombiztosítási bíráskodás alól. Ezek a követelések azon alapszanak, hogy a munkaadó vagy megbízottja a munkavállalónak büntetendő cselekménnyel kárt okoz, tárgyuk pedig az, hogy a munkaadó térítse meg a munkavállalónak az intézettől kapott kártalanítást meghaladó kárát. Nyilvánvaló, hogy ez a per tilos cselekményen alapuló kártérítési per, a társadalombiztosítási joggal összefüggésben alig van, elintézése a társadalombiztosítási anyagi jogszabályainak tüzetes ismeretét nem kívánja, elvileg tehát nem indokolható, hogy miért tartozzanak az ilyen tárgyú perek más bíróság elé, mint azok a hasonló tárgyú perek, amelyeket nem biztosított munkavállalók indítanak munkaadóik ellen, vagy amelyet harmadik személyek indítanak az ellen, aki bűncselekménnyel balesetet okoz nekik. De célszerűségi szempontból sem indokolt, hogy az ilyen perek a társadalombiztosítás ügyi bíráskodás útjára kerüljenek. Könnyen lehetséges ugyanis, hogy a perben az válik vitássá, hogy az alperes a felperesnek munkaadója volt-e. Ez a kérdés a per érdemi eldöntésénél közömbös, mert aki másnak bűncselekménnyel kárt okoz, köteles azt megtéríteni akkor is, ha közöttük semmiféle jogviszony nem állott fenn. Felesleges tehát ezt a kérdést, a bíróság csupán a hatásköri kérdés eldöntése végett kénytelen legyen tisztázni; ezt pedig csak úgy lehet elkerülni, ha a hatáskör ettől függetlenül van meghatározva. A szakszerűség a bíróság munkájának csökkentése és a perek elintézésének gyorsítása tehát egyaránt azt kívánja, hogy az ilyen perek ne maradjanak tovább a társadalombiztosítási bíráskodás körében. , A 4. §-hoz. Külön indokolásra nem szorul. Az 5. §-hoz. E §. első bekezdése társadalombiztosításügyi bíráskodásra ut^l egyes olyan igényeket, melyek nem társadalombiztosítási jogviszonyon alapszanak ugyan, de eldöntésük mégis a társadalombiztosítási jogszabályokban való alapos jártasságot kíván. Ez a szabályozás megfelel a mai jogállapotnak (1921 : XXXI. t.-c. 15. §. 3. p.). Ellenben nem láttam indokoltnak a társadalombiztosításügyi peiútra terelni a munkavállaló és az elismert vállalati nyugdíjpénztár (1928 : XL. t.-c. 10. §. 11. p., 145. és köv. §.) közt felmerült jogvitákat. Ezek rendszerint nem a társadalombiztosításügyi jogszabályok alkalmazásán dőlnek el, hanem a szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályokon, célszerűbb tehát, ha ezekben ugyanazok a bírák járnak el, amelyek más hasonló természetű kérdések eldöntésében gyakorlattal bírnak. A §. második bekezdése megfelel a mai jogállapotnak. A S. §-hoz. A 3. §-ban meghatározott szorosan vett társadalombiztosítási ügyeken kívül ez a §. is társadalombiztosításügyi bíráskodásra utal egyes más pereket; olyanokat, amelyeket azok a bíróságok intézhetnek el legcélszerűbben, amelyek a társadalombiztosítás jogszabályait behatóan ismerik. A mai jogállappttal szemben nem utalja azonban a törvényjavaslat a társadalombiztosítási bíróságok elé azokat a további pereket, amelyeket az 1921 : XXXI. t.-c. 13. §-a sorol fel, így különösen a gyógyszerészeknek, kötszerészeknek az intézetek elleni pereit. Ezek közönséges kötelmi jogi viszonyon alapuló perek, amelyek a társadalombiztosítási joganyag beható ismeretét nem kívánják s amellett az ilyen perek tapasztalás szerint olyan ritkák, hogy rájuk külön hatásköri szabályt kimondani nem is érdemes, mert ez a jogszabályok amúgyis nagy tömegét csak feleslegesen szaporítaná. A 7. §-hoz. E §. rendelkezése a gyakorlatban felmerült kétséget oszlatja el, mégpedig a bírói gyakorlat irányát kötve.
