Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-112. Törvényjavaslat a hitelsértésről

580 112. szám. alakulása mellett büntethető, ha a kényszeregyességet jóváhagyták és nem akkor iSfi ha a kényszeregyességet nem hagyták jóvá éppen az ő csalárd magatartásának leleplezése folytán. Ezzel újabb, szembetűnő visszásságra akadtunk. Az 1920 : XXXVII. t.-c, 12

f §-ával, továbbá az 1923 : VIII. t.-c. 10. §-ával kapcsolatban, általában ugyanazokat a megjegyzéseket lehet tenni, mint amelyek az 1916 : V. t.-c. 4. §-ára vonatkoztak, A Btk. 414. §-ának és az, annak hatályát kiterjesztő törvényes rendelkezéseknek közös jellemvonása, hogy a büntethetőség tárgyi előfeltételéül az adós ellen indított polgári perenkívüli eljárásnak valamely mozzanata szerepel: a csődnyitás elrendelése, a csődnyitás elrendelését meghatározott okból elutasító határozat, a kény szer egy ességi eljárás jóváhagyása, a Pénzintézeti Központ, illetőleg a biztosító magánvállalatok állami felügyelő hatóságának közbelépése. Ez az eljárási mozzanat pedig a kifejtettekhez képest, úgy az adós bűnössége, mint a hitelező vagyoni helyzetét érő kár vagy veszély szempontjából merő esetlegesség és nem alkalmas a büntetést érdemlő és nem érdemlő eseteknek különválasztására. A fennálló törvényes rendelkezések hatókörén teljesen kívül maradnak azok az esetek, amelyekben nem indul meg semmiféle hatósági eljárás és az adós és hitelező közt a tartozások lebonyolítása teljesen magánúton, esetleg az e célra alakult érdekképviseleti szervek köz ben jött ével folyik le. Kétségtelen, hogy a csalárd bukási cselekmények mindegyikét az adós ilyen esetekben is elkövetheti és ennek folytán a hitelezők épúgy és époly mértékben károsodhatnak. Azt sem lehet állítani, hogy ilyenkor a hitelezők nem járnak el érdekeik megóvása végett a kellő erélyességgel, ha nem szorgalmazzák a csődeljárásnak, esetleg a csődönkívüli kényszeregyességi eljárásnak megindítását. Lehet, hogy csak az ügy végleges elintézése után jut tudomásukra az adós rosszhiszemű eljárása, lehet az is, hogy a csődtől sem várhatnak eredményt, talán éppen azért, mert az adós teljes sikerrel hajtotta végre vagyonának eltüntetését. Ily körülmények között a csődkérés a hitelezőkre csupán céltalan, meg nem térülő kiadásokat jelentene. A hitelezők egyébként természetszerűen csak a saját anyagi érdekeiket tartják szem előtt és nem lehet tőlük elvárni, hogy önzetlenül képviseljék a közhitelt súlyosan veszélyeztető cselekmények megbüntetéséhez fűződő közérdeket is. Az előadottakból önként következik olyan szabályozásnak szükségessége, amely a likvidációs eljárás mozzanataitól függetlenül rendelkezik az adós által bűnösen elkövetett és a hitelezőket megkárosító cselekmények megtorlásáról. 2. A fentebb említett szabályozással kapcsolatban egyúttal elmosódnék a Btk. 386. §-a alkalmazási területének határvonala is. A 386. §-t ugyanis a csalárd bukásra vonatkozó rendelkezések hiányainak pótlására iktatta a Btk-be a képviselőház igazságügyi bizottsága. Ez a §. a célzat és nagyjából az elkövetési cselekmény meghatározása tekintetében is, megegyezik a vagyon rosszhiszemű csökkentése által elkövetett csalárd bukási cselekményekre vonatkozó rendelkezésekkel és nagyjában megfelel annak a célnak, hogy pótolja a 414. és 387. §-ok hiányait. Súlyos nehézségeket okozott azonban a törvény alkalmazása körül a Btk. 386. §-ában foglalt az a kellék, hogy a hitelező károsítására irányzott vagyoncsökkentő cselekménynek a «bekövetkező hatósági végrehajtás előtt» kell történnie. Ez a kifejezés arra látszik mutatni, hogy valamely konkrét végrehajtási eljárás célbavett meghiúsításában látja a törvény a büntetendőség elvi alapját. A joggyakorlat hosszabb ideig meg is követelte a követelés tárgyában hozott végrehajtható ítéletet vagy legalább is a behajtási per megindítását. Nyilvánvalóan, a gyakorlati élet követelményeinek nyomása alatt, a bíróságok újabban meg-