Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-104. A képviselőház igazságügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának együttes jelentése "az uzsoráról" szóló 63. számú törvényjavaslat tárgyában

jogerős ítélettel megállapította, a pol­gári bíróságnak ezzel ellentétes ítélete ellen az 1911 : I. t.-c. 567. §-ában meghatározott határidőkre tekintet nélkül lehet perújítási keresetet indí­tani. Ezt a szabályt megfelelően al­kalmazni kell akkor is, ha a polgári bíróság eljárása nem ítélettel, hanem bírói egyességgel vagy fizetési megha­gyással ért véget. 14. §. Ha a követelés uzsorás szer­ződésen alapul, a fél a végrehajtást rendelő határozat közlésétől számított nyolc nap alatt a végrehajtást elren­delő bíróságnál kérheti a végrehajtási eljárás felfüggesztését. Ha a fél a kérelemben előadja és valószínűsíti azo­kat a tényeket, amelyekből a követe­lésnek említett minőségére következ­tetni lehet, a bíróság elrendelheti a végrehajtás felfüggesztését és egyúttal utasítja a felet, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló határozat vagy egyes­ség ellen egy hónapon belül perújítási keresetet indítson. Ha a fél a perújí­tási keresetet a kitűzött határidőben beadta, az ekként felfüggesztett végre­hajtás a megújított per jogerős befeje­zéséig függőben marad. Ha a fél a perújítási keresetet nem indította meg, vagy a bíróság a perújítási keresetnek nem adott helyet, a bíróság a felet, aki a végrehajtási eljárást rosszhisze­műen akasztotta meg, ezer pengőig terjedhető pénzbírsággal sújthatja. A perújítási keresetet az 1911 : I. t.-c. 567. §-ában meghatározott határidőkre tekintet nélkül lehet megindítani. 15. §. Azon az alapon, hogy a meg­ítélt követelés uzsorás szerződésen ala­pul, választott bíróság ítéletének, vagy a választott bíróság előtt kötött egyes­ségnek érvénytelenítése iránt a Pp. 784. §-ának rendelkezései szerint kere­setnek van helye. A keresetet a sérel­met szenvedő fél attól az időponttól számított kilencven napi záros határ­idő elteltéig, amikor a végrehajtás foganatosításáról tudomást szerzett, az 1911 : I. t.-c. 785. §-ában meghatáro­zott határidőkre tekintet nélkül meg­indíthatja. 16. §. Ha az uzsorás szerződést tar­talmazó közjegyzői okirat alapján vég­rehajtást rendeltek el, a végrehajtást elrendelő végzés kézbesítésétől számí­tott harminc nap alatt végrehajtás megszüntetési keresetnek van helye az 1912 : LIV. t.-c. 39. §. c) pontja alap­ján. E keresetnek halasztó hatálya tárgyában a bíróság a keresetlevéllel együtt előterjesztett bizonyítékok alap­ján határoz. Hatálybaléptető és átmeneti rendelkezések. 17. §. A jelen törvény magánjogi rendelkezéseit alkalmazni kell a ha­tálybalépése előtt keletkezett szerző­désre is, ha annak teljesítését a jelen törvény hatálybalépése után követe­lik ; minden egyéb esetben a jelen tör­vény hatálybalépése előtt keletkezett szerződésre az eddigi magánjogi jog­szabályok irányadók. Ha az a körülmény, amelynek idő­pontjától a 14—16. §-okban meghatá­rozott valamelyik határidő kezdődik, a jelen törvény életbelépését megelőző időre esik, a határidőt e törvény életbe­lépésének napjától kell számítani. A jelen törvény hatálybalépése előtt elkövetett uzsora vétsége miatt is a bűnvádi eljárást hivatalból kell meg­indítani ; a büntetőjogi következmé­nyek alkalmazása szempontjából az 1878 : V. t.-c. 2. §-ának rendelkezése irányadó. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba. j Hatálybalépésével az 1883 : XXV. t.-c. 1—18. §-ai hatályukat vesztik. Az 1930 : III. t.-c. 91. §. utolsó be­kezdésének utolsó mondata olyképpen módosul, hogy a katonai büntető bírás­kodásban az uzsora vétsége az 1878. évi V. t.-c. 342. §-ának esetében is hivatalból üldözendő. 53* 4

Next

/
Thumbnails
Contents