Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-63. Törvényjavaslat az uzsoráról

63. szám. 293 63. szám. Törvényjavaslat az uzsoráról. (Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott a képviselőház igazságügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának.) Az uzsora büntetőjogi következményei. 1. §. Uzsora vétségét követi el és három évig terjedhető fogházzal, vala­mint hivatalvesztéssel és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő, aki a vele szerződő fél szorult helyzetének, könnyelműségé­nek, értelmi gyengeségének, tapasz­talatlanságának, függő helyzetének vagy a nála elfoglalt bizalmi állásának kihasználásával, kölcsönnyújtásért vagy bármily ügyleten alapuló szolgáltatás­nak az ellenszolgáltatás előtt teljesí­tése fejében vagy a másik felét ter­helő bármilyen kötelezettség teljesíté­sére engedett halasztás vagy a másik fél ellen fennálló valamely követelés­nek módosítása vagy megszüntetése fejében olyan vagyoni előnyt köt ki vagy szerez a maga vagy harmadik személy javára, amely a saját szolgál­tatásának értékét — az eset körül­ményeihez képest -— feltűnően arány­talan mértékben meghaladja (uzsorás szerződés). Ezenfelül az elítéltet, ha külföldi, az országból egyszersmindenkorra ki kell utasítani, ha pedig belföldi, abból a községből, ahol az uzsorát elkövette, esetleg az egész törvényhatóság terü­letéről, sőt a szomszédos törvényható­ságok területéről is, egyszersminden­korra vagy határozott időre ki lehet utasítani. Belföldi elítéltet illetőségi községéből és abból a törvényhatóság­ból, amelyhez az a község tartozik, kiutasítani nem lehet. Ha az elítélt az uzsorát engedélyhez kötött ipar vagy foglalkozás gyakor­lása körében követte el, ennek az ipar­nak vagy foglalkozásnak folytatásától egy évtől öt évig terjedhető időtartamra eltiltható. Pénzbüntetés tekintetében az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései irány­adók. 2. §. Az 1. §. szerint büntetendő az is, aki az 1. §. alá eső követelést, a köte­lezettség körülményeit ismerve, meg­szerzi és azt érvényesíti vagy másra átruházza vagy reá biztosítékot szerez. Az uzsora magánjogi következményei. 3. §. Uzsorás szerződés alapján, a valósággal nyújtott szolgáltatás vissza­követelésének még az alaptalan gazda­godás visszatérítésére fennálló szabá­lyok korlátai között is csak annyiban van helye, amennyiben, tekintettel az eset körülményeire, a méltányosság

Next

/
Thumbnails
Contents