Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1200. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosdításról szóló 1927:XXI. törvénycikk és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról rendelkező 1928:XL. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában
1200. szám. 485 valamint az 1930. és 1931. évi mérlegekben várható zárószámadásnaJc összehasonlító eredményeit, ateljes siker elmaradása dacára is megelégedéssel állapítható meg, hogy az ügyviteli költség, amely a betegségi biztosítási ágon 1929-ben 11,170.255 pengőt, 1930-ban pedig 9,772.302 pengőt tett ki, az 1931. évre — ha nem is számottevő — de mégis csökkenést mutat, amennyiben a várható Összeg 9,472.000 pengő. Egyébként az említett zárószámadási összehasonlító táblázatból mindenesetre megállapítható, hogy a helyzet képe a javulás irányzatát mutatja, mert amíg az 1929. évi zárószámadási hiány kereken 13,500.000 pengő, addig az 1930. évi zárószámadási hiány már csak kereken 9,400.000 pengő volt, a folyó évre vonatkozó zárószámadási hiány pedig csak mintegy 8,000.000 pengőben mutatkozik. Bár ez a hiány is elég tekintélyes ahhoz, hogy komoly intelemmel szóljon hozzánk a deficitmentes gazdálkodás biztosításának megvalósítására és bár ez az összeg végleges megállapításnak korántsem tekinthető, mert kereken 16,000.000 pengő járulékelőírással számol, amely járulékelőírásnak az év folyamán való további alakulását lényegesen befolyásolják az év folyamán bekövetkező és teljes határozottsággal előre meg nem ítélhető közgazdasági viszonyok, a munkahiány növekedése vagy csökkenése és az ezzel karöltve járó hullámzása a járulékbevételeknek, mégis az 1929. és 1930. évekkel szemben végzett összehasonlítás azzal a máris kétségtelennek mondható megállapítással kecsegtet, hogy a hirtelenül bekövetkezett deficit mélypontján túl vagyunk és az 1930. év óta állandónak remélt javulás vette kezdetét. IV. Kötelességemnek tartom, hogy a felhozott adatok alapján azoknak a törvényhozási intézkedéseknek elrendelését kérjem, amelyek alkalmasaknak látszanak arra, hogy a hiányt most már erélyes eszközökkel megragadjuk és a társadalombiztosítás testéből végleg kiküszöböljük. Ez a gondolat késztetett a törvényjavaslat benyújtására. Véleményem szerint ugyanis pusztán kormányzati és ügyviteli intézkedésekkel e hiányt teljesen megszüntetni nem lehet és ha kedvezőbb közgazdasági viszonyok bekövetkezésével fokozódó taglétszám és fokozódó járulékbevétel mellett a hiány még további csökkenést mutathatna is, erre a legkedvezőbb eshetőségre és különösen a hiánynak önmagától való megszűnésére nem alapíthatjuk számításunkat, hanem meg kell fontolnunk, hogy melyek azok a törvényhozási és kormányzati intézkedések, melyeknek alkalmazása a kívánt cél megvalósítását biztosíthatja. Ami ezt a tervszerű szanálást illeti, a törvényjavaslatnak elvi álláspontja az, hogy minden lehető és a méltányosság sérelme nélkül kínálkozó eszközt meg kell ragadni a költségek leszállítására, mielőtt az a legkeményebb és legfájdalmasabb rendszabály alkalmaztatnék, amely a segélyek leszállítását, vagy a segélyek feltételeinek szigorítását jelentené. A megtakarításokat elsősorban a szolgáltatásokat nyújtó tényezők részére járó ellenszolgáltatások csökkentésében kell megtalálnunk, amely egyfelől a kórházi ápolási költségek, másfelől az ügyviteli költség tekintetében tesz törvényhozási intézkedést szükségessé. A kórházi ápolási költségek tételénél azt tapasztaljuk, hogy e költségek Összege a szanatóriumi ápolás és az ellátásos gyógyfürdő költségével együtt, amely az 1928. évben kereken 8,068.000 pengő volt, az 1929. évben már 11,637.000 pengőre, az 1930. évben 10,449.000 pengőre emelkedett, a folyó évi költségelőirányzat pedig ezen a címen Összesen szintén 9,900.000 pengő költségtétellel számok Kétségtelennek látszik tehát, hogy e költségeknek szintén az 1929. évvel bekövetkezett ugrásszerű emelkedése bizonyos becsúszott alkati tubában Jeli magyarázatát.
