Képviselőházi irományok, 1927. XXIII. kötet • 1025-1123. sz.

Irományszámok - 1927-1068. A képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi, pénzüögyi, valamint földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról" szóló 1026. számú törvényjavaslat tárgyában

1068. szám. 221 Az 54. § (i) bekezdés utolsóelőtti és utolsó sorából az «és a felújítási alappal» szavak kimaradnak. A (2) bekezdés harmadik sorában előforduló «öt» helyett «két» szó irandó ; ugyané bekezdés negyedik sorában kezdődő második mondat pedig így módosul: «A megváltás jogát a mû iizembehelyezésétől számított harmin­cadik év végén vagy az ezt követő öt évi időszakok bármelyikének végén lehet gyakorolni.» Ugyancsak ezen § (3) bekezdésének utolsóelőtti sorából a «továbbra» szó törlendő és helyébe «a megváltási jog gyakorlója által» szavak veendők fel. A § végére pedig ez kerül : «, feltéve, hogy az áramnak nagyban való szállítása az engedélyes szempontjából is gazdaságos. Az engedélyesnek a távvezeték meg­váltása után az energia nagyban való szolgáltatása tekintetében egyenlő feltéte­lek mellett elsőbbsége van.» A (4) bekezdésnek második sorában levő «az előbbi» szó helyett «a (2)» teendő. Az 55. § (1) bekezdésének alulról harmadik sorában «Az újítási», azonkívül a (2) bekezdés hetedik sorában «A kereskedelemügyi miniszter» szavakkal kez­dődő utolsó mondatai mindkét bekezdésből törlendők. Az 56. § (1) bekezdésének harmadik sorában lévő «10»-es számjegy a 11. § pontjainak megváltozása folytán «9»-re javítandó ; a (2) bekezdés negyedik sorában előforduló «állított fel» szavak helyére «létesített», a tizedik sor «felállí­tásába» szava helyére pedig • «létesítésébe» szó kerül; az ötödik sor «valamint a felújítási alap» szavai törlendők. Ugyancsak az 56. § végére, új bekezdésként az együttes bizottság a következő szöveget iktatta : «(e) Amennyiben akár a meg­váltási, akár a háramlási jog gyakorlása esetén a megváltás, illetve háramlás alá kerülő berendezési tárgyakkal összefüggően oly berendezések maradnának az engedélyes birtokában, amelyekre a megváltás és a háramlás joga csak későbbi időpontban nyílik meg, ilyenkor az engedélyes a birtokában maradó berende­zési tárgyak üzemének ellátása céljából a megváltott, illetve háramlott berende­zési tárgyakra peage-jogot igényelhet, vagy kívánhatja azt, hogy a birtokában maradó berendezési tárgyakra megváltási eljárás terjesztessék ki.» Az 57. § (2) bekezdésének második és harmadik sorából a «rendelettel meg­állapított korlátokon belül» szavak törlendők. Az 58. § (1) bekezdése teljes egészében kimarad, a (2) bekezdés — mely ezek szerint (1) bekezdés lesz — első négy sora pedig a következőkép módosul : «A keres­kedelemügyi miniszter a bírságpénzekből (64. §), valamint az állami költségvetés keretében évenkint megállapítandó hozzájárulásból Országos Energiagazdasági Alapot létesít.» Az 59. § (*) bekezdésének új szövege ez : «A Tanácsba valamennyi tárca állandó képviselőt küld ki. A tárcaképviselőknek a Tanács üléseiben csupán tanácskozási joguk van, de szavazati joguk nincsen.» Ugyané § (5) bekezdésének második és harmadik sorából a «rendelettel» szót törölni kell. Egész új bekezdésként e § végére felvette még az együttes bizottság a következő mondatot : «(e) Mindazon rendeleteket, melyeket a kereskedelemügyi miniszter a jelen törvény végrehajtásával kapcsolato­san közzé fog tenni, véleményadás céljából előzetesen a Tanács elé kell terjeszteni. A 60. § (3) bekezdésének kilencedik sorából a «megállapítása vagy» szavak törlendők ; a bekezdés végén a «számításba vett» szavakkal kezdődő sorok a bekezdés végéig kimaradnak és helyükbe ez a szöveg veendő fel : «előre nem látott és a rendes üzletmenettől, továbbá a várható fejlődéstől eltérő körülmények bekö­vetkezése a 37. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével megokolttá teszi.» A 63. § (1) bekezdése 1. pontjának utolsóelőtti sorában lévő «nem» szócskája helyére «a kereskedelemügyi miniszter ismételt felhívása ellenére sem» kitétel írandó. A 2. pont ötödik sorának «bővít» szava elé «lényegesen», a 3. pont második

Next

/
Thumbnails
Contents