Képviselőházi irományok, 1927. XXI. kötet • 938-980. sz.

Irományszámok - 1927-939. Törvényjavaslat a trianoni szerződésből fólyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről

939. szám. 161 tak. Bizonyos elvek alakultak ki az egyes békeszerződési tételek elszámolását illetőleg. Hosszas és nehéz tárgyalások után, a Hitelező Hatalmak, különösen Olasz­ország, majd Franciaország és Anglia járván elől jó példával, hajlandók voltak a javukra Magyarországgal és más államokkal (Bulgária) szemben már meg­állapított bizonyos saldo-tét elekről olyképpen lemondani, hogy e tételeket a ma­gyar állampolgárok érvényesítésükben megzavart agrárperei kielégítésére alakí­tandó alap javára fordítják vissza. Elsősorban azoknak az annuitásoknak vissza­bocsátásáról volt szó, melyeket Magyarország már korábbi, t. i. az 1924 évi rekonstrukciós megállapodások értelmében tartozott 1944-ig jóvátétel címén fizetni. Ezáltal már kirótt jóvátételi fizetéseknek magyar kézhez való vissza­térése volt biztosítva. Majd az agrárreformokat alkalmazó alperes államok, az őket megillető jóvátételi részleteknek ilyetén való visszabocsátásán felül, a saját agrár­törvényeik értelmében fizetendő, a három államnál a hágai tárgyalások idején 100 millió aranykoronát kitevő, helyi kártérítéseikkel is kötelezték magukat az agráralapot növelni. Később rákerült a sor a nem jóvátételi címen, hanem egyéb békeszerződési terhek címén 1944 után járó magyar fizetések visszatérítésére is, melyeknek fele szintén az agráralap növelésére fordíttatott már a Hágában tör­tént megállapodások szerint. Mindez nem bizonyulván elegendőnek, a Brit Biro­dalom, Belgium, Franciaország, Olaszország, hogy Közép-Európában a békét helyreállítsák, egy más állammal, Bulgáriával, szemben fennálló jóvátételi követe­léseiket is felajánlották az agráralap részére. Sőt, amidőn még ez is elégtelennek bizonyult, a Brit Birodalom, Franciaország és Olaszország saldo-tételek hiányá­ban a saját belső bevételeik terhére áldoztak az agráralap javára, és pedig már Hágában 1933-tól 1944-ig 3,600.000 aranykorona, 1944-től 1966-ig 2,280.000 arany korona évi járulékot, majd Parisban Olaszország és Franciaország még újabb, 1933-tól 1944-ig 537.640 aranykorona, 1944-től 1966-ig 899.296 arany­korona évi járulékot, sőt az agráralap kezelési költségeinek biztosítására 1931­től 1933-ig évi 800.000 aranykorona járulékot. Azonkívül, midőn Parisban a jövőben támadható csehszlovák agrárperek miatt voltak nehézségek, Francia­ország és Olaszország, a Csehszlovákia által is felemelt befizetéseken felül, egy 8 millió aranykorona tőkeértéknek megfelelő összeggel tették lehetővé az alap javára egy külön tartalék létesítését. Az A, B, alatt csatolt két táblázat mutatja ma az agráralap összes várható jövedelmeit. Mindenesetre leszögezendő, hogy az agráralap táplálására Magyarország semmit nem fizet. Ami oda visszafizetések alakjában magyar pénz bekerül, az is alig teszi ki az egész alapnak 31°/ 0-át és ebből 4'36°/ 0 már korábban vállalt jóvá­tételi fizetés, ami tehát másként semmiesetre nem került volna vissza magyar kézbe. Ezzel szemben a kis-entente államok 34°/ 0-kal vesznek részt az agrár­alap terheinek viselésében, míg a Nagy-Hatalmak és Belgium 35°/ 0-kal. A II. és III. Egyezmények az -általuk tárgyalt anyag végtelen szövevényessége folytán igen tömörek. De jelen szövegükben átgondolás és kidolgozottság tekin­tetében nem hagynak fenn kívánni valót, szemben az első hágai szövegekkel, melyek úgyszólván csak az alapgondolatokat tartalmazták és különben az akkori nagy sietségben embrionális alakban maradtak. A jelen tör vény javaslatindokolás nem akar. egyszersmind kommentár is lenni, mert különben igen terjedelmessé kellene válnia. Az Egyezmények rendelkezései ma már oly határozottak, hogy a konstrukció alapelveinek kellő felfogása és kellő elmélyedés mellett ki-ki a, szövegeket kommentár nélkül is megérteni és méltatni képes. Ami az Egyezmények szerint az agráralap felelőssége mellett folyó agrár­perek lefolyásának rendjét, továbbá az agráralap működésének részleteit illeti, KépY. iromány. 1927—1932. XXI. kötet. 21

Next

/
Thumbnails
Contents