Képviselőházi irományok, 1927. XXI. kötet • 938-980. sz.
Irományszámok - 1927-939. Törvényjavaslat a trianoni szerződésből fólyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről
148 939. szám. 7. A Jóvátételi Bizottság megszűnik és teendői a szükséges mérvben a Nemzetközi Fizetések Bankjára ruháztatnak át. A többi Egyezmények főelveire lentebb térünk ki. Itt megemlítjük, hogy a hágai ertekezletén voltaképpen csak egy bevezető egyezmény lett a magyar ügyekre vonatkozóan aláírva és ez is csak kormányok és nem államok közötti kötelezettséget involvált egyelőre és egyetlen lényeges rendelkezése az volt, hogy az idő rövidsége miatt teljes részletességgel ki nem dolgozott megállapodások, melyek négy Függelék néven a bevezető egyezményhez csatoltattak, Parisban fognak egy szövegező bizottságban véglegesen megszövegeztetni azzal, hogy, amennyiben nincsen egyetértés a végleges szöveg tekintetében, az érdekelt Hatalmak alávetik magukat Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország egyhangú döntésének. Ez a szövegező bizottság Parisban 1930 február 5-én összeült és 1930 április 28-val befejezte működését. Működésének eredményei : 1. egy új bevezető egyezmény, mely hivatalosan Préambule nevet visel, új főrendelkezései az Egyezmények megerősítésének és életbe lépésének feltételeire és mikéntjére vonatkoznak ; 2. a pénzügyi, ú. n. I. Egyezmény ; 3. az agrárügyekre és a vegyes döntőbíróságokra vonatkozó, ú. n. II. Egyezmény ; 4. az agráralap szervezetére és működésére vonatkozó, ú. n. III. Egyezmény ; 5. a más mint agrárperekben, esetleg pervesztes Kis-Entente-államok segélyezésére a Nagy-Hatalmak által alkotott ú. n. B-alapra vonatkozó, ú. n. IV. Egyezmény, mely utóbbinál Magyarország nem szerződő fél. Ezen Egyezmények Hágában még a következő megjelölést viselték : '•••': ' • \• " 7; .\ •' : : ' Parisban Hágában I. Egyezmény = IV. Függelék. II. Egyezmény = I. Függelék. III. Egyezmény = II. Függelék. IV. Egyezmény = III. Függelék. Visszatérve a legfontosabb, ú. n. Pénzügyi vagy I. Egyezményre, ennek végleges szövege a többi. Egyezményekkel együtt Parisban 1930 április 28-án lett aláírva és várja együttes megerősítését a többi Egyezményekkel, a bevezető Egyezményben megállapított megerősítési rendelkezések értelmében. E rendelkezések a következők : «A megerősítő okiratok letételéről az első jegyzőkönyv akkor fog felvétetni amidőn az Egyezményeket egyfelől Magyarország, másfelől a következő hat Hatalom, úgymint Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia, valamint egy az öt következő Hatalom közül, úgymint Belgium, Görögország, Japán, Lengyelország és Portugália, megerősítették.» «Emez Egyezményeket oszthatatlanul egybetartozóknak kell tekinteni és mint ilyeneket kell megerősíteni.» Ez az utóbbi rendelkezés a bevezető egyezmény egyéb rendelkezéseiből kivehetően úgy értendő, hogy minden állam csak az általa aláírt Egyezményeket tartozik együttesen és elválaszthatatlanul megerősíteni. Magyarország a IV. Egyezménynél és néhány pótmegállapodásnál, melyeket a Hitelező Hatalmak vagy azok egy része egymás között kötöttek, nem lévén szerződő fél, ezek megerősítése Magyarország részéről nem is foglal helyet. Ez utóbbi egyezmények Magyarországra nézve idegenek lévén, a magyar kormány azokat a magyar törvényhozás elé megerősítés végett nem terjesztheti, ismertetésükre azonban kész. A Pénzügyi Egyezmény végleges szövege változatlanul érvényben tartja a