Képviselőházi irományok, 1927. XX. kötet • 882-937. sz.

Irományszámok - 1927-927. Törvényjavaslat az Állandó Nemzetközi Bíróság Szabályzatának módosításáról

Ô27. szám. S91 nézve felvilágosításokkal szolgálni, a jegyző külön és közvetlen közlés után, tudomására hozza, hogy a Bíróság kész az elnök által megállapítandó határidőn belül írásbeli előterjesztéseket elfogadni, vagy pedig az ebből a célból tartandó nyilvános ülésben szóbeli előterjesztéseket meghallgatni. Ha a Szövetség valamely oly Tagja vagy a jelen szakasz első bekezdésében említett valamely oly Állam, amely az előbb jelzett különleges közlésnek nem volt részese, írásbeli előterjesztés bemutatására, vagy meghallgatására vonatkozó kívánságának ad kifejezést, a Bíróság határoz. 2. Az írásbeli vagy szóbeli észrevételeket bemutatott Tagok, Államok vagy Szervezetek a többi Tagok, Államok és Szervezetek által tett észrevételek meg­vitatásában résztvehetnek oly alakban, mértékben és határidők alatt, amelye­ket, minden egyes esetre külön, a Bíróság, vagy ha az nem ülésezik, az elnök állapít meg. Ebből a célból a jegyző megfelelő időben közli az írásbeli előterjesz­téseket azokkal a Tagokkal, Államokkal vagy Szervezetekkel, amelyek ilyene­ket maguk is bemutattak. Üj 67. cikk. A Bíróság véleményeit a Nemzetek Szövetsége főtitkárának és a közvet­lenül érdekelt tagok, Államok és nemzetközi szervezetek képviselőinek értesí­tése után nyilvános ülésben hirdeti ki. Üj 68. cikk. Véleményező hatáskörének gyakorlásában egyébként a Bíróság addig a mér­tékig, ameddig azokat alkalmazhatóknak véli, a Szabályzat azon rendelkezéseit tartja szem előtt, amelyek a rendes peres eljárásban nyernek alkalmazást. 3. §. Jelen törvény kihirdetése napján, azonban az 1. §-ban említett Jegyző­könyv életbelépésétől kezdődő hatállyal lép életbe. Budapest, 1929. évi március hó 12-én. Walko Lajos s. k., m. kir. külügyminiszter. 37*

Next

/
Thumbnails
Contents