Képviselőházi irományok, 1927. XIX. kötet • 823-881. sz.

Irományszámok - 1927-865. Törvényjavaslat Budapest székesfőváros közigazgatásáról

865. szám. 231 A 75. §-hoz. Ez a §. az eddigi helyzettel szemben változást nem létesít s csak a gyakorlatban már amúgy is alkalmazott szabályokat tartalmazza. A 76. §-hoz. Ennek a §-nak a rendelkezései eddig is életben voltak és ezért indokolásra nem szorulnak. A 77. §-hoz. A javaslatnak ez a §-a meghatározza a hitelátruházás kereteit, az évek óta érvényesített gyakorlatnak megfelelően megszünteti a pótkezelési időszakot és szabályként állapítja meg, hogy a költségvetési év végéig ki nem utal­ványozott hitel vagy hitelmaradvány elévül és azontúl fel nem használható, haesak a következő évre zárszámadásilag fenn nem tartatott. A hitelfenntartások kérdésének törvényes rendezése, illetőleg a hitelfenntar­tások korlátozása azért szükséges, mert a hitelfenntartások már évek hosszú sora óta százakra menő tételekben és igen nagy összegekkel szerepelnek a székesfővárosi zárszámadásokban. A fenntartott hitelösszegek között nagy számmal szerepelnek olyan összegek is, amelyek annak idején nem beruházási célokra, vagy közművek létesítésére, hanem a kegkülönbözőbb címeken folyó kiadásokra, kifizetetlen számlákra, nyug­díjakra, stb. voltak szánva és a költségvetési évben fel nem használtattak. Mindezeknél fogva szükséges, hogy a hitelfenntartások csak az építkezésekre és első felszerelésekre előirányzott hiteleknek a költségvetési évben fel nem hasz­nált részére korlátoztássanak. Ez a rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a nagyobb beruházásokra több évi költségvetés terhére megosztottan felvett Összegek a beruházás foganatosításáig, illetőleg a felhasználásig fenntartassanak és alapszerú­leg kezeltessenek. A 78. §-hoz. A zárszámadásnak és a vagyonmérlegnek a főszámvevő felügyelete és ellenőrzése alatt a számvevőség által való elkészítésére a határidőt a számadási évet követő április hónap 15-ében kellett megállapítani, hogy ily módon a törvény­hatóság intézőtanácsának is kellő ideje legyen a zárszámadás megvizsgálására és javaslatának előterjesztésére és hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlése is abba a helyzetbe jusson, hogy május hó 15-éig a zárszámadást megvizsgálhassa és elfogadása kérdésében határozhasson. Ez a §. egyébként újítást nem tartalmaz. A 79. §-hoz. Ez a §. az 1927 : V. t.-c.-ben foglalt rendelkezéseknek felel meg s ezért nem szorul indokolásra. A 80—83. §-hoz. E szakaszok a pénzek és egyéb értékek kezelésével megbízot­tak számadási kötelezettségét állapítják meg, továbbá a pénzkezelő hivataloknak és a számadásoknak megvizsgálására, a számadók felmentésére, esetleg elmarasz­talására, a számadó panaszjogára, a marasztaló határozatnak közadók módjára való behajtására és a kártérítési kötelezettségre vonatkozó szabályokat tartalmaz­zák. E fontos kérdések korszerű szabályozásának hiánya eddig annál is inkább érezhető volt, mert az 1872 : XXXVI. t.-c. e részében, különösen pedig a számadók­kal szemben a felelősség érvényesítése tekintetében megfelelő rendelkezéseket nem tartalmazott. A 84-—86. §-okhoz. A székesfőváros intézetei, közintézményei és közművei szervezetének és kezelési módjának szabályrendelettel való megállapítására, vala­mint a közintézmények és közművek beruházási költségeinek fedezése céljából

Next

/
Thumbnails
Contents