Képviselőházi irományok, 1927. XIX. kötet • 823-881. sz.
Irományszámok - 1927-865. Törvényjavaslat Budapest székesfőváros közigazgatásáról
146 865. szám. 865. szám Törvényjavaslat Budapest székesfőváros közigazgatásáról. (Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott a Jcépviselőház közigazgatási bizottságának.) c) a katonai célú épületekre és építményekre ilyen célú használatuk tartama alatt. (3) A (2) bekezdés b) és c) pontjában említett épületekre és építményekre is kiterjednek a közbiztonsági, közrendészeti és városépítésügyi jogszabályok. (4) Ez a törvény nem érinti a terűletenkívülisségből és a személyes mentességből folyó kivételes jogokat. 3. §. Terület. (1) A székesfőváros területének megváltoztatása csak a törvényhozás rendelkezése alapján történhetik. (2) Budakeszi község határából a székesfőváros területéhez kell csatolni azt az erdőrészt amely a székesfőváros tulajdona. Az átcsatolt terület helyrajzi leírását a törvény melléklete foglalja magában. Az átcsatolás időpontját a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. Budakeszi község kártalanításáról a minisztérium rendelettel intézkedik. (3) A székesfőváros területe közigazgatási kerületekre oszlik. A kerületi beosztást a törvényhozás állapítja meg. Első rész. Általános rendelkezések. 1. §. önkormányzati jog. (1) Budapest székesfőváros önálló törvényhatóság, amely ebből folyó jogait a törvény korlátai között gyakorolja. (2) A törvényhatóság a kormánnyal közvetlenül érintkezik. 2. §. Hatósági jog. (1) A székesfőváros hatósága kiterjed a székesfőváros területén lakó vagy tartózkodó minden személyre, és a székesfőváros területén levő minden vagyonra. (2) Nem terjed ki a székesfőváros hatósága : a) a tényleges katonai, csendőrségi, vámőrségi és folyamőrségi szolgálatban álló személyeknek ebből a szolgálati viszonyból származó, valamint a katonai bíróság hatáskörébe tartozó, vagy a katonai fegyelmi fenyítő hatalom körébe utalt ügyeire ; b) a királyi palotára, valamint az ájlamfő állandó vagy ideiglenes lakóhelyéül szolgáló épületekre és tartozékaira ;