Képviselőházi irományok, 1927. XV. kötet • 648-717., I. sz.
Irományszámok - 1927-715. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter jelentése az 1927. évben Genfben tartott Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezlet által a betegségi biztosítás vezérelvei tárgyában elfogadott ajánlás tárgyában
392 715. szám. I. Az alkalmazás terjedelme. 1. A betegségi biztosításnak korra és nemre való tekintet nélkül ki kellene terjednie minden személyre, aki hivatásszerűen és munka- vagy tanoncszerződés alapján munkát végez. 2. Ha azonban a korhatáron aluli vagy felüli munkavállalóknak a törvényben vagy ténylegesen már biztosított védelmére tekintettel korhatárok felállítása mégis célszerűnek látszanék, ezeknek a korlátozásoknak nem szabad kizárniok sem azokat az ifjú egyéneket, akiket rendszerint nem lehet családjuk terhére eltartandó személyeknek minősíteni, sem azokat a munkavállalókat, akik még nem érték el az öregségi nyugdíjra igényt adó életkort. Ha másfelől kivételek állnak fenn azokra a munkavállalókra, akiknek javadalmazása vagy jövedelme a meghatározott határt meghaladja, a kivétel csak azokra a munkavállalókra vonatkozhatik, akiknek javadalmazása vagy jövedelme olyan értéket ér el, amelyen túl a munkavállalókról fel lehet tenni, hogy a betegség kockázatával szemben maguk is képesek megállni helyüket. II. Szolgáltatások. A) Készpénzben nyújtott szolgáltatások. 3. A keresőképtelenné vált biztosított egészsége helyreállításának siettetése végett az elvesztett munkabér pótlására hivatott pénzbeli kártalanításnak (táppénznek) elegendőnek kell lennie, E végből a törvényes táppénzt általában attól a szokásos munkabértől függően kellene megállapítani, amely a biztosítás szempontjából számításba veendő és annak — a családi terhekre is figyelemmel — e munkabér lényeges hányadát kellene kitennie. Azokban az országokban azonban, amelyekben a munkavállalóknak módjukban áll és szokás is a táppénz kiegészítéséről más módon gondoskodni, célszerű lehet a törvényes táppénzt a munkabértől függetlenül megállapítani. 4. A törvényes táppénzt a munkaképtelenségnek az első kártalanított naptól számított legalább első huszonhat hetére kellene nyújtani ; súlyos és makacs betegségek esetében azonban, valamint abban az esetben, ha a biztosítottak a táppénzre való igény megszűnésével nem részesülnek a rokkantsági biztosítás szolgáltatásaiban, a táppénzsegélyezési időtartamot egy évre kellene kiterjeszteni. 5. Azt a biztosító intézményt, amely jó pénzügyi gazdálkodást mutat fel, fel kellene hatalmazni arra, a) hogy a törvényes táppénzt megszabott határok közt felemelje akár az összes biztosítottakra, akár azok bizonyos csoportjaira, nevezetesen a családos biztosítottakra ; b) hogy a táppénzsegélyezés törvényes időtartamát meghosszabbítsa. 6. Azokban az országokban, amelyekben a temetési költségeket szokás alapján vagy a törvény értelmében más biztosítás nem fedezi, a biztosított halála esetében az illendő temetés költségeire a betegségi biztosításnak kellene kártalanítást nyújtani ; a betegségi biztosításnak egyébként lehetőséget kellene adni arra, hogy ilyen kártalanítást a biztosított családtagjainak temetési költségei fejében is adhasson. B) Természetben nyújtott szolgáltatások. 7. A kellően képesített orvos által történő kezelést, valamint a kielégítő minőségű és mennyiségű gyógyszerrel és gyógyászati segédeszközzel való ellátást a
