Képviselőházi irományok, 1927. XV. kötet • 648-717., I. sz.

Irományszámok - 1927-700. Törvényjavaslat a szőlőgazdálkodásról és a hegközségekről

272 700. szám. Hegyrendészeti szempontból fontos, hogy az egyes szőlőbirtokok között megfelelő szélességű mesgyék hagyassanak és hogy ezen mesgyék szabadon tartassanak. E tekintetben azonban — a helyi viszonyokhoz képest — a hegyközségi rendtartás lesz hivatva intézkedni. A 15. §. értelmében a méhek tartását a hegyközség területén eltiltani nem lehet. A szakemberek már kétségtelenül megállapították, hogy a méhek a szőlőkben kárt nem okoznak. Egyes hegyközségek, valószínűleg tájékozatlanságból vagy alaptalan félelemből mégis megtiltották a méhek tartását, melyből aztán viszály és néha pereskedés is származott. A törvény ezen §-ának intézkedése, a méhek tartása körül keletkezhető vitáknak elejét veszi. A 16. §., mely a hegyközségek területén való legeltetést egységesen szabályozza, hegyrendészeti célokat szolgál. A rend és a szőlőgazdálkodás érdekében szükséges a legeltetést a szőlőkben teljesen eltiltani és a szőlők közötti puszta területeken a megkötve legeltetést kötelezővé tenni. A 17. §. a hegyközség területén való vadászás kérdését, mely eddig bizonytalanságban volt és sok vitára adott alkalmat, most végleg rendezi. A törvény ezen szakasza szerint a hegyközség területén a vadászati jog gyakorlása vagy hasznosítása tekintetében a hegyközségi közgyűlés határoz. A hegyközség területe — a hegyközségi közgyűlés hozzájárulásával — a községi közös vadászterületbe is bevonható, mely esetben a hegyközség területére eső bérrészlet a hegyközséget illeti meg. A vadászati jog miként való gyakorlásának vagy hasznosításának kérdését legcélszerűbb ily módon megoldani, mivel a közgyűlés az a szerv, amely e kérdést az illető hegyközség helyi érdekei szerint legmegfelelőbben döntheti el. A 18. §-ban foglalt rendelkezésnek célja a szakértelmet a szőlőgazdálkodás terén érvényesíteni. Nagy hátránya volt az a szakértelem terjedésének, hogy egyes nagy szőlőgazdaságokban szakképzett alkalmazott helyett tanulatlan s a régi rossz szokásokhoz ragaszkodó iskolázatlan vincellért (szőlőkezelőt) tartottak. A nagyobb szőlőgazdaságoktól elvárható az, hogy a maguk érdekeinek előmozdítása mellett a szakszerű kezeléssel és a viszonyokhoz alkalmazkodó eljárásokkal, a kisgazdáknak példaadói legyenek. A szakértelem terjesztését célozza ez a szakasz azáltal, hogy a 200 kat. holdnál több betelepített szőlővel bíró szőlőgazdaságokban felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyamot, az 50 kat. holdat kitevő vagy azt meghaladó betelepített szőlővel bíró gazdaságokban pedig legalább szőlészeti és borászati szakiskolát (vincellériskolát) végzett szakember kötelező alkalmazását rendeli el. Méltányosan jár el a törvény a szakiskolát nem végzettekkel szemben, mert ezek közül azok, akik már alkalmazásban vannak és legalább 3 évet töltöttek megszakítás nélkül munkaadójuknál, a szakiskolát végzettekkel egy elbánás alá vonhatók. Mivel az országban 153 olyan szőlőbirtok van, mely 50 kat. holdnál nagyobb, ezen intézkedéssel a szaktudás a szőlőgazdálkodás terén megfelelő érvényesüléshez és vezető szerephez jut. A 19—26. §-ok a hegyközségek megalakításánál követendő eljárásokat írják elő. A szőlősgazdák már a régi időkben a szőlőművelés rendszeressé válása elején igyekeztek különleges érdekeik előmozdítása és megvédése céljából külön szervezetekbe tömörülni. A legmegfelelőbb és a leggyakoribb a hegyközségekké való alakulás volt. Az 1894 : XII. t.-c. VIII. fejezete is ezt a szervezkedési alakulatot tette lehetővé és a hegyközségeket a törvény korlátai között önkormányzati hatáskörrel ruházta fel. Ezen törvénycikk megalkotása idején, mikor a szőlők kipusztulása a legnagyobb arányokat érte el s a felújítás még csak kezdetleges állapotban volt, nem lehetett egy minden tekintetben megfelelő hegyközségi törvényt alkotni. Ez volt az oka annak, hogy a hegyközségek megalakítását az akkori törvényhozás nem is tette kötelezővé, hanem csak lehetővé.