Képviselőházi irományok, 1927. XV. kötet • 648-717., I. sz.

Irományszámok - 1927-700. Törvényjavaslat a szőlőgazdálkodásról és a hegközségekről

700. szám. 269 sági művelésre alkalmas síksági kötött talajú területek szőlővel való beültetésének tilalmát jelen törvényjavaslat is fenntartja, mert ilyen területeknek a rendeltetésszerű mezőgazdasági termeléstől való elvonása nemcsak nagy gazdasági hátrányokkal járna, de a kevésbbé bortermő és csak nagyobb költségekkel fenntartható hegyvidéki szőlőterületek gazdasági kultúráját lehetetlenné tenné és egy olyan túltermelést idézne elő, mely a szőlőtermelést a mainál is nagyobb gazdasági válságba sodorná. A vesszőforgalom szabályozásának intenciója pedig az, hogy bortermelésünk megvédessék azon veszélyekkel szemben, melyek a hazai termelési viszonyainknak meg nem felelő s borainknak jellegzetes minőségeit veszélyeztető szőlőféleségek lelknsmeretlen terjesztése által fenyegeti. Sem a telepítéseknek, sem a vesszőforgalomnak az ellenőrzése eddig eredményes nem volt, mert a szőlőgazdasági állami adminisztrációnak nem állottak olyan szervek rendelkezésére, hogy az eddig is fennálló törvényes rendelkezéseknek érvényt szerezhettek volna. Ezen ellenőrzési funkciókra legalkalmasabbaknak látszanak a hegyközségek és vármegyei hegyközségi tanácsok, amelyek a maguk autonóm eljárási körében mint legelsősorban érdekeltek a legközvetlenebbül és legsikeresebben meggátolhatják a felmerülhető visszaéléseket. Az üzletszerűen berendezett szőlővessző és szőlőoltvány szaporító telepeknek, valamint a szőlővessző és szőlőoltvány forgalomnak állami felügyelet és ellenőrzés alá helyezése nem új intézkedés, mivel ezek a fennebb idézett 1923 : XLIIL törvénycikkben lényegileg már bennfoglaltattak. A szőlőkben az utóbbi évtizedekben fellépett s mindinkább szaporodó szőlőbetegségek és állati kártevők elleni küzdelem a termelést nagyon költségessé tette és a szőlőgazdákat új, súlyos feladatok elé állította. Ezt a küzdelmet nagyon megnehezítik, sőt néha hatástalanná teszik azok a szőlősgazdák, akik hanyagságból vagy hitetlenségből szőlőjüket a szükséges védekező eljárásokban nem részesítik. A védelem nélkül hagyott szőlőkben nyugodtan szaporodó gombabetegségek és állati kártevők a védelemben részesült szőlőket újból és újból megfertőzik. A szőlősgazdák e téren is hatósági beavatkozást sürgetnek, mivel nem tűrhető az, hogy egyes gazdák hanyagsága miatt egész szőlő vidékek védekezése bizonytalanná tétessék. A kötelező védekezés elrendelése, a szőlőkultúra mai fejlett állapotában s a mai nehéz termelési viszonyok között tovább már nem halasztható. A szőlőkultúra sikeres fejlesztése és jövedelmezősége szempontjából elengedhetetlenül szükséges, hogy a szakértelmet a szőlőgazdálkodás terére is bevigyük azáltal, hogy az olyan nagyobb szőlőbirtokokon, amelyek tulajdonosai a kívánt szakképzettséggel nem bírnak, szakképzett alkalmazottak tartását tesszük kötelezővé. Ezen rendelkezéssel elérjük azt is, hogy a szakmában való képzettség megszerzése ezután fokozottabb mérvben fog megtörténni s a tudatlanok nem fogják a szakképzetteknek való szolgálati helyeket jogosulatlanul elfoglalni. A szakképzett alkalmazottak^ az illető vidéken a szaktudásnak és a helyes szőlőmívelésnek az úttörői és példaadásukkal a kisgazdák oktatói. A szakképzettségnek ily módon való érvényesítése különös jelentőséggel bír a hegyközségeknél. A szakképzettséggel bíró pályázók a hegybíró választásnál általában előnyben részesülnek, sőt az 1.000 kat. holdnál több betelepített szőlővel bíró hegyközségek hegybíróul szakképzett egyént lesznek kötelesek alkalmazni. Szakképzett egyéneknek a nagy szőlőbirtokokon és a nagyobb hegyközségeknél való kötelező alkalmazásának kérdése, a szőlészeti szakköröket már régibb idő óta foglalkoztatja. Általánosan kialakult vélemény az, hogy e tekintetben nem maradhatunk a mezőgazdálkodás mögött, ahova a szakképzettségnek, a