Képviselőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 630-647. sz.

Irományszámok - 1927-630. Törvényjavaslat a Washingtonbabn 1927. november hó 25-én kelt Nemzetközi rádiótáviró-egyezmény becikkelyezéséről

630. szám. 43 19. CIKK. Segélykérő, riasztó, sürgősségi és biztonsági jelzések. Segélykérés, 1. §. A segélykérés az . . . •—. . . betűcsoportból áll, mely közli, hogy az azt leadó állomás hajóját, légi vagy más járművét siilyos és közvetlen veszély fenyegeti s ezért azonnali segélyt kér. Segélyhívás. 2. §. (i) A segélyhívás a háromszor adott segélykérésből, ezt követőleg a DE szóból és a veszélyben lévő mozgóállomás hívó jeléből áll, melyeket szintén három­szor kell adni. Ezt a hívást minden más adással szemben feltétlen elsőbbség illeti meg. Az összes mozgó és szárazföldi állomások, melyek ezt hallják, kötelesek min­den olyan adást, mely a segélykérés* vagy a veszélyre vonatkozó közlemény zava­rására alkalmas, azonnal beszüntetni s a segélykérés adóhullámán figyelni. Ezt. a hívást nem kell meghatározott állomáshoz intézni. (2) Ugyanezek a szabályok érvényesek a rádiótávbeszélőn leadott segély­kérésre is, mely az élőszóval mondott MAYDAY kifejezés (megfelel a ,,m' aider" kifejezés francia kiejtésének). A veszélyre vonatkozó közlemény. 3. §. A veszélyre vonatkozó közlemény a segélyhívásból áll, mely után a veszélyben lévő hajó, légijármű vagy más jármű neve, a földrajzi helyére, valamint a veszély és a kért segély természetére vonatkozó adatok következnek. 4. §. Általános szabály, hogy a tengeren vagy a tenger fölött lévő hajó, illető­leg légijármű helyét a földrajzi hosszúsággal és szélességgel (Greenwich szerint) kell megadni ; a fokok és percek kifejezésére számokat kell használni, melyeket a NORTH vagy SOUTH és az EAST vagy WEST szavak egyike követ. A fokokat a percektől pont választja el. Ezenkívül esetleg még közölhető a hajó valódi helye és tengeri mértföldekben valamely ismert földrajzi helyhez viszonyítva a távolság is. 5. §. A segélykérés és a veszélyre vonatkozó közlemény leadására csak az állomás hajójának, légi vagy más járművének parancsnoka vagy az ezekért felelős más személy adhat felhatalmazást. 6. §. A veszélyben lévő hajó állomása a segélyhívást az 500 kc/s (600 m) hul­lámon, lehetőleg A2 vagy B típus szerint tartozik leadni. Ezt a hívást, mihelyt csak lehet, a veszélyre vonatkozó közleményeknek kell követnie. 7. §. A segélykérést és a veszélyre vonatkozó közleményt bizonyos időközök­ben, különösen pedig a 17. cikk 2. §-ában említett szünetekben ismételni kell mindaddig, míg arra válasz nem érkezik. Az időközöknek elég hosszúaknak kell lenniök arra, hogy azoknak az állomásoknak, melyek a hívásra válaszolni készül­nek, adókészülékük megindítására idejük legyen. Ha a veszélyben lévő fedélzeti állomás az 500 kc/s (600 m) hullámon adott segélykérésre vagy a veszélyre vonat­kozó közleményre választ nem kap, a segélykérés és a közlemény minden olyan rendelkezésre álló hullámon megismételhető, melyen a figyelmet fel lehet hívni, 8. §. Sőt, ha egy mozgóálJomás megállapítja, hogy egy másik mozgóállomás veszélyben van, a veszélyre vonatkozó közleményt helyette ö is leadhatja akkor ; 6*

Next

/
Thumbnails
Contents