Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.

Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről

7G 592. szám. A 18. §-hoz. Az 1886: XXL t. c. 33. §-a is kimondta már, hogy, aki elveszti tagsági képességét, az megszűnik tagja lenni a bizottságnak. A javaslat (í) bekezdése csak szabatosabb körülírása ennek az elvnek s természetes, hogy minden olyan bizottsági választmányi és küldőttségi megbizatás is megszűnik a törvényhatósági bizottsági tagság megszűnésével, amely tagság a törvényhatósági bizottsági tagságon alapul. A bizottsági tagság megszűnése kérdésében eddig vitás esetben az igazoló választmány határozott, ahonnét az áUandó bíráló választmányhoz lehetett fellebbezni. A javaslat szerint az ügyek gyorsabb elintézése érdekében a kizáró okok fennforgása és az Összeférhetetlenség kérdésében az összeférhetetlenségi állandó bizottság fog végérvényesen dönteni. Az állandó összeférhetetlenségi bizottság megalakításának módját, véleményem szerint nem szükséges indokolni, mintán annak megalakítása a képviselőházi Összeférhetetlenségi ítélő-bizottság alakulásával teljesen megegyező módon történik. A (4) bekezdés rendelkezését a 17. §. (7) bekezdésre nézve előadott okok támogatják. A 19. §-hos. Ez a §. a törvényhatósági bizottságnak hatáskörét írja körül annak az elvnek a szemelőtt tartásával, hogy a törvényhatósági bizottság döntsön (intézkedjék, határozzon) minden olyan kérdésben, amely a törvényhatóság irányító akaratának a kifejezését kívánja meg. A törvényhatóság egyetemének leghivatottabb képviselője ugyanis a törvényhatósági bizottság; a törvényhatóság egész közönségének egységes akaratát tehát ez a testület juttathatja legmeggyőzőbb erővel kifejezésre. A (2) bekezdés a törvényhatósági bizottság hatáskörébe utalja a politikai, a levelezési, a felírási, a fegyelmi és a közigazgatási bírósági panaszjogot; a szabályrendeletalkotást; a törvényhatóság területét és szervezetét érintő kérdéseket; végül a törvényhatóság a saját gazdasági természetű ügyeinek az irányítását. A gazdasági kérdések közül azonban nem fognak a törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozni a kisebb jelentőségű kérdések. így pl. vármegyékben a 30.000, törvényhatósági városokban az 50,000 pengő értéken alul lévő ingatlanok elidegenítése vagy szerzése, vagy pl. a meghatározott rendeltetésű, szervezetű, berendezésű stb. intézménynek a tényleges megvalósítása azokon a kereteken belül, amelyeket a törvényhatósági bizottság megállapított. Ha tehát a törvényhatósági bizottság valamely intézmény, pl kórház létesítését elhatározta, kijelölte annak helyét, megállapította a költségeit, a kivitelnek, a részletfeladatai bátran bízhatók kevesebb tagú testületre : a kisgyűlésre, amely szintén a törvényhatóság bizalmának letéteményese. Ez a kisebb testület az ellentétes vélemények szakszerű megvitatására alkalmasabb lesz. E mellett módot kell adni a szervezeti szabályrendeletben arra is, hogy ha a kisgyűlósben lényeget érintő kérdések válnak vitásakká, a kisgyűlés meghatározott számú tagja kívánhassa, hogy a kérdés eldöntése a törvényhatósági bizottság elé vitessék. Ekként az autonómia a legszélesebb körben érvényesül a nélkül, hogy a sok tagból álló, tehát nehézkesebb törvényhatósági bizottság kisebb jelentőségű ügyekkel és részletkérdésekkel volna megterhelve, amelyek iránt ott nem is lehet felkelteni a szükséges érdeklődést. A (2) bekezdés az előbb említett keretek közt jelöli ki a törvényhatósági bizottság hatáskörét. A (3) bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy azoknak az ügyeknek intézésére, amelyek ma a törvényhatósági bizottság hatáskörébe vannak utalva, de a (2) bekezdésben nem említtetnek, jövőre a kisgyűlés