Képviselőházi irományok, 1927. XI. kötet • 522-589. sz.
Irományszámok - 1927-564. Törvényjavaslat a földbirtokrendezés befejezése végett szükséges rendelkezésekről
564. szám. 345 érdekelt tél határidőhöz kötött kór elmére lehet helye. Kiegészíti továbbá azzal is, hogy az érdekelt birtokosoknak a törvény életbelépésétől számított egy éven belül módot nyujt a birtokaikra nézve függőben lévő megváltási eljárás által előidézett bizonytalan helyzet tisztázására, amennyiben a kérdéses előfeltételek bekövetkezte esetén megváltandó birtokrésznek fekvése és területe szerinti előzetes megállapítását kérhetik. A 3. pont a megváltás helyett alakított, továbbá az jolyan hosszú lejáratú kis haszonbérletekről rendelkezik, amelyeket az OFB. a nélkül hosszabbított meg, hogy a megváltás elhalasztása vagy függőbentartása kérdésében határozott volna. Az itt felvett rendelkezések szerint a földmívelésügyi miniszter vagy bármelyik érdekelt fél a haszonbérlet lejártát megelőző óv október l-ig a kis bérletek további meghosszabbítását kérheti. Az érdekelt birtokos azonban már a törvény életbelépésétől számított egy éven belül kérheti a megváltási eljárás lefolytatását, mely esetben a megváltás, ha azt az okszerű gazdálkodás követelményei szükségessé teszik, kivételesen a birtok más részeire és jobb minőségű földet megváltása esetén a kisbérletek által elfoglalt területnél aránylagosan kisebb területre is kimondható. Ezeknek a rendelkezéseknek indoka az, hogy a javaslat a kishaszon bérletekben részesített nagyszámú kis földmíves elemek exisztenciájáról véglegesen gondoskodni kivan és pedig a kisbérletek lejártával azok további meghosszabbítása vagy megváltása utján. Ez a kérdés szociálpolitikai szempontból különös fontossággal bír, melynek jelentőségét megítélhetni abból, hogy a földreform keretében (az 1924 : VII. t.-c. 9. §-a harmadik bekezdésének hatálya alá eső alapítványi és tanitórendi birtokokon) megváltás helyett 278 községben mintegy 51.000 (50.929) k. h. területen alakíttattak kishaszon bérletek, egyébként pedig további kb. 1Ö2.000 (102.112) k. h.-on, mely utóbbi kísérleteknek is — bár erről jelenleg konkrét adat rendelkezésre nem áll — bizonyára igen számottevő része szintén idetartozik. A kisbérletek átlagos nagyságát 2—3 k. h.-ra téve, nyilvánvaló, hogy itt az érdekelt kis földmíves és családjaik tízezreinek jövő sorsáról van szó és a földbirtokreform szociális célzataival nem volna összeegyeztethető, ha a jelen törvényjavaslat keretében létfentartásuk végleges biztosítása érdekében megfelelő intézkedés nem tétetnék. A 3. pont második és harmadik mondata abból a feltevésből indul ki, hogy a körülményekhez képest, különös tekintettel a pénzügyi megoldásra, az illető birtokos érdekében álló lehet, hogy a hosszúlejáratú kishaszonbórle- tek helyett a már most, illetőleg rövidesen megindítható megváltási eljárás lefolytatását és ezzel összefüggésben esetleg a kisbórleti terület más birtokrészre való áthelyezését is kívánhassa. A szóbanforgó rendelkezésből következik, hogy ilyen eljárásnak csakis az érdekelt birtokos törvényszerű határidőn belül előterjesztett kérelmére lehet helye s önként értetődik, hogy területáthelyezés esetén a földhözjutottak gazdasági érdekeit is szem előtt kell tartani. A 4. pont az útnyitáshoz szükséges terület megváltását időhatárhoz köti. A §. utolsóelőtti bekezdése a mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő rendelkezésekről szóló 1925 : XY. t.-c.-et egészíti ki, olyan értelemben, hogy az említett törvény életbelépéséig elintézett s azóta újabb eljárás tárgyává nem tett megváltási eljárásokat befejezetteknek nyilvánítja, ilyen esetekben tehát az ítéleti befejezetté nyilvánításokat a javaslat generálisan pótolja. A még le nem adott vagyonváltságföld igénybevételére vonatkozó rendelkezés az érvényben lévő szabályokból folyik. Képv. iromány. 1927—1932. XI. kötet. 44