Képviselőházi irományok, 1927. XI. kötet • 522-589. sz.

Irományszámok - 1927-544. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségével gyanúsított Zeőke Antal országgyűlési képviselő mentelmi ügyében

132 544. szám. volt. Nevezett képviselő védekezésül írta az inkriminált cikket, melynek stílusa is erről tanúskodik s melynek végén további jóindulatáról biztosítja volt politikai ellenfelét. Az ügyészség a vádat nem vállalta, mert a feltün­tetett bűnvádi cselekményt nem tartja olyan mérvűnek, mely indokolná a közvádat. Egymagában a fomagánvádlónak abbeli megjelölése, hogy az in­kriminált közlemény alatt Zeőke Antal neve szerepel, a szerzőséget nem bizonyítja. Megállapította azt is a bizottság, hogy az azóta eltelt időben a politi­kai és személyi összekülönbözés oka megszűnt, s már csak a közérdek szem­pontjából sem kívánatos a helyi társadalom politikai és vallási két vezető­emberének további villongása, melyre nézve a kihallgatott képviselő hasonló értelmi nyilatkozatot tett. A bizottság ennélfogva megállapította, hogy a megkeresés arra illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a bűncselekmény és nevezett képviselő személye között vitás, zaklatás esetét látja fennforogni, miért is javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Zcőke Antal országgyűlési képviselő men­telmi jogát ez ügyiben ne függessze fel. Kelt Budapesten, a képviselőház mentelmi bizottságának 1928. évi május hó 8. napján tartott üléséből. Hajós Kálmán $. Ä., . Nánássy Andor s. k, a mentelmi oimttsdg elnöke. a mentelmi bizottság előadója.

Next

/
Thumbnails
Contents