Képviselőházi irományok, 1927. X. kötet • 520-II. sz.
Irományszámok - 1927-520. Az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítás törvényjavaslatának biztosítás-technikai indokolása
61 emelkedő igényjogosultságokról van szó. Ezenkívül nemcsak a kezdetben belépők, hanem a jövőben belépők is figyelembe jönnek. Már pedig az utóbbiak éppen a fiatal belépési korokra esnek. A kezdetben belépőknél is a súlypont a fiatal korokra esik. A német emlékirat együttes értékeivel való összehasonlítás nem lehetséges, mert a német emlékiratban a rokkantsági járadékok ós a betegségi biztosításban folyósított táppénz megszűnése után a betegség további tartamára átmeneti rokkantsági járadék címén folyósított kötelezettség együttesen foglaltatnak. 3. A biztosítottak feleségének özvegyi járadékából folyó* kötelezettség. A javaslat különbséget tesz az özvegyi járadék tekintetében a szerint, hogy a biztosított az úgynevezett magánalkalmazottakhoz tartozik-e vagy sem. A magánalkalmazott özvegyének, függetlenül attól, hogy munkaképes-e vagy sem, biztosítva van-e vagy sem, kap-e egyébként mint volt biztosított rokkantsági járadékot vagy sem, feltétlenül igénye van az özvegyi járadékra, feltéve, hogy férje elhalálozásáig az előírt várakozási idő eltelt. Általában azonban a biztosított felesége férjének elhalálozása esetén csak akkor kap özvegyi járadékot, ha rokkant vagy ha 65. életévét mái* elérte. . Az özvegyi járadékra vonatkozó általános rendelkezés (52. §.) ugyan csak a rokkantságot, vagy a 65 éves életkort köti ki, mint előfeltételt az özvegyi járadékhoz való igény jogosultság szempontjából, azonban a javaslat 71. §-a szerint egyidejűleg fennálló több járadékszerű szolgáltatáshoz való igény esetén, az alacsonyabb szolgáltatás szünetel a magasabb szolgáltatás ideje alatt. Ha, tehát az elhalt biztosított férfi hátrahagyott özvegye rokkant és mint volt biztosított rokkantsági járadékban részesül, az özvegyi járadékhoz való igény szünetel, ha a rokkantsági járadék magasabb értékű. Altalánosságban feltételezzük, hogy a rokkant asszonynak korábbi biztosításra kötelezett foglalkozásából megszerzett a rokkantsági járadékhoz való igénye magasabb értékű, mint biztosított férje halálával az özvegyi járadékhoz megnyílt igénye. Ennek megfelelően tehát az özvegyi járadékból származó kötelezettség értékének megállapításánál feltételezzük, hogy csak azoknak a rokkant özvegyeknek van igényük özvegyi járadékhoz, akik a szóbanforgó biztosításból kifolyólag saját maguk rokkantsági járadékot nem élveznek. A magánalkalmazottak feleségére vonatkozó feltétlen özvegyi járadék és a feltételes özvegyi járadék közti teherkülönbség a magánalkalmazottakra pótjárulékkal fedezendő. A számításokat tehát két részre kellett választanunk. Egyrészt az összes férfibiztosítottakra nézve alapul kellett venni a feltételes özvegyi járadékot, másrészt a maganalkalmazottakra külön-külön kellett számításokat eszközölni a feltótlen és feltételes özvegyi járadékkal, mint biztosítási kötelezettséggel. Az özvegyi járadékhoz való jogosultság általában az özvegyre beáll, ha a biztosított aktív állapotban hal el, vagy ha már mint rokkant rokkantsági járadék élvezetében van és mint rokkant hal el. Az özvegyi járadék megállapításánál úgy a feltételes, mint a feltétlen özvegyi járadék szempontjából szükséges a bizonyos életkorú nős férfibiztosítottakhoz tartozó feleségek egységnyi átlagos járadékértéke a javaslatnak az özvegyi járadékra vonatkozó rendelkezéseinek figyelembevételével.
