Képviselőházi irományok, 1927. X. kötet • 520-II. sz.
Irományszámok - 1927-520. Az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítás törvényjavaslatának biztosítás-technikai indokolása
14 tartottuk mindig szem előtt, hogy a lehetőséghez képest a biztosítandó csoportokból levezetett statisztikai alapokat használjuk. Ahol megfigyelési anyag hiányában ez lehetséges nem volt, a külföldön eddig megállapított és hasonló biztosítási intézmények létesítésénél is használt statisztikai alapokat vettük, vagy ezeknek alapulvételével állapítottunk meg újakat, amelyek a tényleges viszonyokhoz véleményünk szerint előreláthatólag jobban fognak simulni, mint az eredeti alapok. 1. Megrokkanási valószínűségek. A törvényjavaslat biztosítási szolgáltatásainál a súlypont a rokkantság esetére szóló biztosítási szolgáltatásokon van, egész természetes tehát, hogy a statisztikai alapok közül is az a legfontosabb, amely azokat a valószínűségi számokat tünteti fel, amelyek az egyes életkorokhoz tartozó biztosítottakra az egy-egy év alatt való megrokkanás lehetőségének mértékét fejezik ki. Ezeknél a statisztikai viszonyszámoknál arra kapunk feleletet, hogy bizonyos életkorhoz tartozó bizonyos számú egyénből egy óv alatt hányan rokkannak meg a javaslatnak a rokkantságra vonatkozó meghatározása értelmében. Nyilvánvaló, hogy az ilyen megrokkanási valószínűségi táblázatokat csak hosszabb időn át eszközölt tapasztalatok alapján lehet megállapítani, úgyhogy a munkavállalók bizonyos csoportjait ebből a szempontból, megfigyelés alatt tartjuk. Megállapítjuk az egyes életkorokhoz tartozó megfigyelési éveknek és a megrokkantaknak a számát és ezeket egymással viszonyba állítjuk. A javaslat szerint biztosításra kötelezettekhez hasonló Összetételű munkavállaló tömegre vonatkozólag ilyen megrokkanási valószínűségeknek a megállapítása szinte leküzdhetetlen nehézségekkel járna. Ugyanis ennél a biztosításnál a biztosítottaknak az egyes foglalkozási ágakon belül való állandó vándorlásával találjuk magunkat szemben és így ' a biztosítottaknak statisztikai számarányok levezetése céljából való nyilvántartása oly nagyarányú adminisztratív munkát igényelne, amely a biztosítási költségeknek lényeges felemelésével járna. Innen van, hogy bár Németországban már mintegy 40 éve áll fenn a rokkantság esetére szóló biztosítás, még mindig nem találkozunk olyan megrokkanási valószínűségekkel, amilyeneket a magánbiztosítás terén a halálesetre nemcsak Németországban,- hanem más országokban is, megállapítottak. Németországban a férfiakra vezettek le megrokkanási valószínűségeket az: 1895—98. években biztosítottak körében beállott rokkantsági ese,tek alapján. Azonban az ilymódon levezetett valószínűségek, minthogy a megfigyelt élők száma, akikből a megfigyelt rokkantsági esetek előállottak, az 1895-ki foglalkozási népszámlálás alapján hipotetikusan lett megállapítja, nem bírnak oly jelentőséggel és értékkel, hogy szabatos biztosítás-technikai meggondolásoknál feltétlenül alkalmazni lehetne. Az egy évi megfigyelés alatt állott biztosítottak számának a megállapítása szükségessé tenné az év eleji állapotnak és a be- és kilépések számának az ismeretét. Az év elején megfigyelés alatt állottaknak a számát az évek folyamán is csak becslés útján lehet megállapítani. Az év folyamán való beés kilépések száma azonban egyáltalában nem állapítható meg. Különösen nem állapítható meg az, hogy hány biztosított lett rokkanta. Ha ismerjük is azoknak a számát, akiknek részére rokkantsági járadék lett megállapítva, nem bizonyos az, hogy a rokkantsági járadék megállapításának időpontjával esik össze a rokkantság kezdete. Ezenkívül az egy évben megálla*
