Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.

Irományszámok - 1927-499. A m. kir. pénzügymin9szter 1927:XI. t.-c. 9. §-ának harmadik bekezdése alapján, az e törvény életbelépése óta az 1926/27. költségvetési év bevételi többlete terhére megállapitott beruházásokról

499. szám. 551 28. A honvédségAóálhmányának kiegészítésére 1,000.000 P. A honvédség lóállományában nagy hiányok vannak és a meglévő létszám­nak is körülbelül 50°/o-a kiöregedett, ennek 20 %-át pedig már feltétlenül ki kell selejtezni. A fenti összeggel a hiányoknak és az elöregedés folytán kiselejtezendő lovaknak csak egy részét lehet pótolni/ 29. Az államvasutaknál szükséges beruházásokra 2,812.439 P 75 f. ••'•. Az államvasutaknak ahhoz, hogy berendezéseit a kivánalmaknák megfelelően kiegészíthesse,/állomásait a fejlődő forgalomhoz képest fejleszthesse és az elavult felszereléseket á technika feladásának felhasználásával tökéletesíthesse, még nàgy^ arányú beruházásokra van szüksége. A fenti összeg a következő beruházásokra fordíllatik : a) síncserélésre 920.000 P. Ez az összeg a forgalom biztos lebonyolításához okvetlenül szükséges,/de az. 1927/28> évi költségvetés keretébén el nem végezhető síncserélések végrehajtására szolgál ; ;_'•_• : b) állomások bővítésére 308.000 P, amely terjes egészében à balatoni vasút teljesítőképességének fokozására ; és pedig Balatonfüred, Balatonalmádi, Szentkirály­szabadja, Fűzfő és Csaj ágröcsögé állomásokbővítéseié szolgál, mert e bővítések nélkül *a. megindult nagyobb kőszállitás és a nyári forgalom késedelem és torlódás ; nélkül.nem lenné ellátható.;.-.; : ' , : V c) a forgalom gyorsabbá és az üzem olcsóbbá tételéhez szükséges motor­pótló mozdonyok és motorkocsik, valamint Süss-féle fáradt gőzlövettyük beszerzé­sére 1,584.439-75 P. 30. Az államvasutak kocsibeszerzéseire 1,500.000 P. A folyton növekvő forgalom akadálytalan lebonyolítása céljából gondoskodni kell az államvasutak kocsiparkjának megfelelő kiegészítéséről. Az itt felvett összeg 100 darab fékes és 60 darab féknélküli teherkocsi beszerzésére szükséges. 31. Az állami vas-, acél- és gépgyárak műszaki berendezésének felujitására és kiegészítésére 3,160.000 P. <* Az állami vas-, acél- és gépgyárak berendezéseinek fejlesztése és tökéletesí­tése a háború alatt és az azt követő években csaknem teljesen szünetelt, minek folytán az üzem berendezéseinek nagyrésze elavult. Ennek hátrányai mindjobban érezhetőkké válnak. A gazdaságos és észszerű termelés biztosítása céljából tehát feltétlenül szükséges az állami vas-, acél- és gépgyárak felszereléseinek és berende­zéseinek mielőbbi felújítása és kiegészítése. A fenti összeg egy uj központi anyagjavitó műhelynek létesítésére, valamint a megmunkáló műhelynek és kovácsmühelynek megfelelő épületekbe való áttelepí­tésére és berendezésére fordittatik. 32. Az állami erdőgazdasági birtokok beruházásaira 1,882.000 P. Ez az összeg részben az állami erdőgazdasági üzemek fokozottabb mérték­ben való kihasználásának biztosítására, részben pedig az ország elszakadt részein volt fürdőtelepek pótlására megkezdett lillafüredi fürdőtelep berendezésére szolgál. A Bükkben nagyarányúvá fejlődő vasúti forgalom lebonyolítására szükséges vasúti forgalmi eszközök beszerzésére 400.000 P kell. Az erdőgazdasági üzem jőve-

Next

/
Thumbnails
Contents