Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.

Irományszámok - 1927-474. Törvényjavaslat a múzeum-, levéltár- és könyvtárügy némely kérdéseinek rendezéséről

412 474. szám. érdekből az.illetékes felettes hatóság esetről-esetre elrendeli. Két-két pél­dányt azonban az ily nyomtatványok­ból is meg kell őrizni s utólag a be­szolgáltatást gátló ok megszűntével a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának, illetőleg a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának beszolgáltatni. Amennyiben pedig az államnyomda az utólagos beszolgáltatást bármely okból nem tudná teljesíteni, az ille­tékes miniszter gondoskodik a pél­dányok utólagos beküldéséről. Az illetékes miniszter rendeletére a Könyvtárak e nyomtatványokat el­különítve, szükség esetében pecséttel elzárva s a közhasználattól elvonva őrzik meg. 38. §• A nyomtató cégek nyilván­tartása tekintetében a sajtóról szóló . 1914: XIV. t.-c. 6. §a rendelkezik. A jelen törvényben szabályozott kötelességük teljesítésének ellenőrzése végett a kiadók is kötelesek válla­latukat a törvényhatóság első tiszt­viselőjénél bejelenteni, aki a bejelen­tések adatait a 32. §-ban megjelölt könyvtárakkal közli. 39. §. A kötelespéldányokat tartal­mazó postai küldeményeket és a be­szolgáltatásra kötelezetteknek a be­szolgáltatásra vonatkozó levólposta­küldeményeit bérmentesítetlenül »az 1921: XXL t-c. értelmében portó­köteles« jelzéssel, azonban bérmen­tetienül kell feladni. A küldeménye­kért járó rendes egyszeres portódíjat a címzett könyvtárak fizetik meg. J 40. §. Ha a beszolgáltatásra köte­lezett a kötelespéldányt a 36. §-ban meghatározott határidő letelte után & 32. §-ban megnevezett könyvtárak részéről ajánlott levélben vagy kézbe­sítő könyvvel hozzáintézett felszólí­tást követő nyolc napon belül nem szolgáltatja be, vagy a csonka, hibás és általában a jelen törvényben meg­szabott kellékeknek meg nem felelő példányt kifogástalannal nem pótolja, a könyvtár a nyomdaterméket vétel útján szerezheti meg vagy a köz­igazgatási hatóságtól mint rendőri büntető bíróságtól a nyomdatermék lefoglalását kérheti A közigazgatási hatóság mint rendőri büntető bíró­ság, ha a nyomdatermék létezéséhez nem fér kétség, a lefoglalást elren­deli és ha a lefoglalás nem sikerül, de a beszolgáltatásra kötelezett üzleti helyiségeinek átkutatásától eredményt lehet várni, a helyiségek átkutatása iránt is intézkedik. A lefoglalás és átkutatás elrendelése és foganatosítása tekintetében a rendőri büntető eljárás egységes szabályozá­sáról szóló 65.000/1909. B. M. számú rendelet (Rbsz.) 89—99. §-ainak ren­delkezései megfelelően irányadók ; ez intézkedések költségei a beszol­gáltatásra kötelezetteket terhelik. Ha a nyomdaterméket vétel útján szerezték meg, a kifizetett vételár, ha pedig a lefoglalás és átkutatás eredményre nem vezetett, a nyomda­termék bolti ára, esetleg más módon megállapítható forgalmi értéke a beszolgáltatásra kötelezetteket egye­temlegesen terheli. A kir. ügyészséget illető köteles­példányokat, midőn rájuk ott mái­szükség nincs, tudományos célra azoknak a könyvtáraknak kell ki­szolgátatni, amelyeket az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Köz­pont javaslata alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter kijelöl. A kiszolgáltatás módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter az igazságügy miniszterrel egyetértve rendelettel szabályozza. 42. §. A kötelespéldányok beszol­tatására jelen törvénnyel megállapí­tott kötelezettség teljesítésének ellen­őrzése végett a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyv­tárának és a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának igazgatósága jogosult a nyomtatók által az 1914 : XIV. t.-c. 6. § a értel­mében vezetett nyomdakönyvekbe betekinteni.

Next

/
Thumbnails
Contents