Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.

Irományszámok - 1927-474. Törvényjavaslat a múzeum-, levéltár- és könyvtárügy némely kérdéseinek rendezéséről

404 474. szám nyiben az egyházi tulajdonban levő közgyűjtemény pusztulásának vagy elidegenítésének veszélye közvet­lenül fenyeget, a miniszter ideigle­nesen az egyházi hatósággal történő megállapodásig terjedő hatállyal sa­ját hatáskörében intézkedhetik. A miniszternek az állami kezelésbe vételt elrendelő határozatával szem­ben a tulajdonos vagy fenntartó a közigazgatási bírósághoz panasszal élhet. Az állami kezelésbevétel a tulaj­donos tulajdonjogát nem érinti s amennyiben később a felügyelet za vartalan gyakorlatát illetően meg­felelő biztosító kot nyújt, gyűjtemé­nye kezelésébe visszabocsátható. 8. §. A törvényhatóságok, közsé­gek ós városok kötelesek 1. közgyűjteményeiket a gyűjte­mény értékéhez, a tudomány és köz­művelődés igényeihez mért épületben méltóképen elhelyezni, őrizetükről és kiadásaik fedezéséről, egyetemi váro­sokban pedig arról is gondoskodni, hogy a közgyűjtemény az egyetemi oktatás előmozdítására is szolgál­hasson ; 2. a rendezetlen vagy leltározatlan közgyűjtemények szakszerű rendezé­sét és leltározását a Tanács irányítása mellett foganatosítani ; 3. a Tanács felhívására a terüle­tükön egyesület által fenntartott, de kellően nem gondozott közgyüjte­. menyeket kezelésbe átvenni; ha a tulajdonos egyesület az átvételt akadályozná, a 7. §. második, ötödik és hatodik bekezdésében meghatáro­zott rendelkezések nyernek alkalma­zást; 4. közgyűjteményeik működéséről a Tanácsnak évenkint részletes jelen­tést tenni, az évi munkatervet és költségelőirányzatot oda felterjesz­teni, továbbá a közgyűjtemény céljára felhasznált összegekről elszámolni ; 5. a közgyűjtemény kezelésére a Tanács kívánságára a belügymi­niszter hozzájárulásával más munka­körben nera foglalkoztatott tudo­mányos tisztviselőt alkalmazni ; 6. könyvtáraik adatainak az Or­szágos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központhoz beszolgáltatásáról gon­doskodni. Az állami támogatásban vagy java* dalmazásban részesülő egyéb közgyüj ­temény tulajdonosi vagy fenntartója köteles az előző bekezdés 1., 2., 4. és 6 pontjában foglalt kötelezettsé­geket teljesíteni. 9, §. A közgyűjtemények fejlesz­tésére az állami költségvetés kereté­ben megállapított összeget, valamint az ily célra rendelt adományokat »Közgyűjtemények Országos Alapja < elnevezéssel a Magyar Nemzeti Mú­zeum kezeli. A Közgyűjtemények Országos Alapja terhére a gyűjtemények gya­rapítására, szükség esetében a gyűj­temény megfelelő elhelyezésének, ren­deltetésének és leltározásának költ­ségeire, továbbá a közgyűjtemények-, kel kapcsolatos tudományos és köz­művelődési tevékenység támogatá­sára a Tanács határozatai alapján az országos főfelügyelő (5. §. máso­dik bekezdés) utalványoz. A közgyűjtemény tulajdonosa, vagy fenntartója köteles a hozzájá­rulásról és segélyről a felügyelő szervnek évenkint elszámolni. 10. §• A Tanács a Gyűjtemény­egyetem tisztviselőinek létszámába tartozó tisztviselőt a közgyűjtemé­nyekhez nagyobb rendezési munkálat ellenőrzése, irányítása, abban részvétel vagy segédkezós, továbbá az anya g ta­nulmányozása végett ideiglenes szol­gálatra beoszthatja. A közgyűjtemény tulajdonosa, vagy fenntartója köteles az így beosztott tisztviselő megfelelő , foglalkoztatásáról gondoskodni. A beosztást a Tanács bármikor meg­szüntetheti. IL§, A közgyűjteményeknek el­sőbbségi igényük van a nemzeti nagy közgyűjteményeknek az illető köz­gyűjtemény anyagát szervesen ki-

Next

/
Thumbnails
Contents