Képviselőházi irományok, 1927. III. kötet • 79-146. sz.
Irományszámok - 1927-80. Törvényjavaslat a büntetőtörvények kiegészítéséről és egyes rendelkezéseiknek módosításáról, valamint a büntető igazságszolgáltatás további egyszerűsítéséről
80. szám. 67 A II. fejeset célja és alapgondolata. Nem kívánom vázolni azt a nagyméretű és az egész művelt világra kitérjedően folytatott szellemi harcot, amely a megrögzött bűntettesekkel szemben tehető intézkedések s az ezzel kapcsolatos köz veszélyesség kérdése körül immár három évtizedet meghaladó idő óta folyik ; hisz köztudomású,, hogy a tudományos viták s a vonatkozó javaslatok anyaga egész könyvtárakat tölt meg. Hanem csupán arra szorítkozom, hogy kizárólag azt tartva szem előtt, amit a társadalom kellő védelme parancsolóan megkövetel, előadjam e kérdésben foglalt álláspontomat s annak megfelelő javaslatot terjesszek a törvényhozás elé. Nem helyeselhető nézetem szerint a büntetőjogtudomány ma már mindig ritkuló számú egyes képviselőjének megalkuvást nem tűrő az a felfogása, mely szerint a büntető igazságszolgáltatás feladata pusztán a bűnösséggel aránkban álló büntetés kiszabása, ami pedig ezen innen vagy ezen túl a bűntettessel szemben cselekményében is kétségtelenül megnyilvánuló közveszélyességénél fogva az állam és a társadalom biztonsága végett szükséges intézkedéseket illeti, ezeket a büntető igazságszolgáltatás feladata körén kívül állóknak tekinti. A feladatoknak ily kettéválasztása — nevezetesen, hogy a büntető bíró ügykörébe csupán a büntetés kérdése tartozzék, a közveszélyesség szempontjából szükséges biztonsági intézkedés pedig utaltassék a rendészeti hatóság, a rendőrség hatáskörebe — sem gyakorlatilag célszerűnek, sem az eljárás alá kerülő jogos érdekei szempontjából megnyugtatónak nem tekinthető. Gyakorlati szempontból ugyanis felesleges — de az állami munkaerő kihasználását nézve pazarlás is — volna az, ha ugyanabból az ügyből kifolyólag két hatóság járna el s lényegében ugyanazt a célt szolgálóan különböző intézkedéseket tenne. De büntetésnek s a biztonsági intézkedésnek puszta elméleti követelésekért történő ily kettéválasztása a terhelt jogos érdekei szempontjából sem lehetne megnyugtató. Az úgynevezett biztonsági intézkedés ugyanis rendszerint a személyes szabadságnak tartósabb korlátozásával jár — tehát a terhelt részéről súlyosabban érzett büntetés — mint a bűnösség fokával arányban állóan kiszabott határozott tartamú büntetés. S így a terhelt a bírói eljárás garanciáitól éppen ott fosztatnék meg, ahol tettének és megrögzött bűntettes egyéniségének vagyis köz veszélyességének felette súlyosabb jogkövetkezménye kerül alkalmazásba. Büntetőtörvénykönyvünknek immár négy évtizedet meghaladó hatálybanléte óta szerzett tapasztalatok minden elfogulatlan szemlélőt meggyőzhettek arról, hogy rendelkezései nem nyújtanak kielégítő védelmet az államnak ós a társadalomnak a megrögzött bűntettesekkel szemben s hogy ezt a hiányt a közbiztonsági rendészet megnyugtatóan pótolni nem tudja. Köztudomású, hogy szabadon élnek közöttünk százával emberek, akik már számtalan súlyos bűntettet követtek el, akiknek egész életkörülményei akként van berendezve, hogy a jogrend és a közbiztonság állandó veszélyeztetésével egyenesen bűncselekmények elkövetéséből tartják fenn magukat. Gondoljunk csak a kóborcigányok között élő nagyszámú megrögzött bűntettesre! Ezekkel szemben például a dánosi rablógyilkosság vagy má 3 hasonló szörnyű embertelenséggel végrehajtott bűntetteik kapcsán a józan közvélemény is számtalanszor követelte alkalmas intézkedések foganatbavételét; vagy gondoljunk a fővárosunkban és egyes nagyobb vidéki helyeken élő hivatásos tolvajokra, betörőkre, zsebmetszőkre, kerítőkre és orgazdákra. Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal több száz olyan szokásos bűntettest 9*
