Képviselőházi irományok, 1927. III. kötet • 79-146. sz.

Irományszámok - 1927-80. Törvényjavaslat a büntetőtörvények kiegészítéséről és egyes rendelkezéseiknek módosításáról, valamint a büntető igazságszolgáltatás további egyszerűsítéséről

™^"i^™ 80. szám. 59 való nyilvános gyalázását, továbbá az Istenbe vetett hit vagy a vallásos érzület ellen botrányos módon való nyilvános izgatást is vétségnek nyilvánítja. Ezenkívül a 12. és 13. §-ok a szóbanlevő vétségek büntetési tételeit is felemelik, a súlyosabb megítélés alá eső elkövetési módokat pedig bűntettekké minősítik. A rágalmazás és becsületsértés tekintetében (14—17. §.). A becsület védelméről szóló 1914 : XLI. törvénycikk (Bv.) rendelkezései jelentékenyen erősítették ugyan a becsület oltalmát, de még mindig nem méltatták eléggé a becsület nagy jelentőségét és nem részesítették kellő védelemben azokat a nagy érdekeket, amelyek az egyén becsületének sértetlenségéhez fűződnek. Különösen két irányban tapasztalható hiány ezen a téren. Az egyik hiány az, hogy az idézett törvény a rágalmazás tényálladékát szűk térre szorítja. A másik hiány abban található, hogy a Bv. a rágalmazásnak legsúlyosabb eseteit is csak vétséggé minősíti s ehhez képest nem teszi lehetővé az olyan rágalmazások szigorú megtorlását, melyek rendkívül nagyjelentőségűek annálfogva, mert a tettes tudomása szerint is alkalmasak arra, hogy a sértettnek igen súlyos erkölcsi vagy anyagi kárt okozzanak. De nem gondoskodik a Bv. a visszaeső rágalmazóknak olyan büntetéséről sem, mely kellő megtorlásban részesítené a bűnösségnek az ismétlésben megnyilvánuló nagyobb fokát és nem teszi lehetővé a megátalkodott rágalmazóknak közőrdekből kívánatos megfékezését. A javaslat 14. és 15. §-a mindkét irányban megfelelő rendelkezéseket tartalmaz. A 14. §. a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően a rágalmazás körébe utalja az olyan tényállítást és híresztelést is, amely valósága esetén a sértettnek erkölcsi megbecsülését, nagymértékben csökkentené. Önként érthető, hogy a csökkentést nem az egész társadalom szempontjából, hanem annak a társadalmi rétegnek felfogása szempontjából kell elbírálni, amelyben az illető él vagy amelyhez tartozik. Az ilyen esetek a Bv. 1. §-a értelmében nem volnának rágalmazásnak tekinthetők, ha egyútfal valóságuk esetén nem tennék ki a sértettet közmegvetésnek, vagy nem lehetnének a bűnvádi vagy fegyelmi eljárás megindításának alapjai. Ez a jogi helyzet azonban tarthatatlan, mert az említett súlyos tényállítások és híresztelések esetleg becsületsértésként eshetnének büntetés alá, a becsületsértés vétségének büntetése pedig az ilyen tényállításokra vagy híresztelésekre túlságosan enyhe; ezért büntetésüket helyesen csak a rágalmazás körébe utalással lehet megállapítani. A javaslat 15. §-a a rágalmazásnak említett legsúlyosabb eseteit bűntetté minősíti és ennek megfelelően rendeli büntetni. A 16. és 17. §. a Bv. egyes célszerűtlen rendelkezéseit helyettesíti megfelelőbb rendelkezésekkel. így à 16. §. a felhatalmazás intézményét a közérdeknek megfelelőbben szabályozza, a 17. §. pedig azt a visszás helyzetet szünteti meg, amelyet a Bv. 21. §-a teremtett azzal, hogy a hatóság előtti rágalmazás vétségét minden esetben magánindítványi cselekménnyé tette, holott semmi sem indokolhatja azt, hogy az ily bűncselekményre ne terjedjenek ki a felhatalmazásról szóló rendelkezések olyankor, ha a sértett hatóság vagy közhivatalnok. A párviadal tekintetében (18—20. §.). A javaslat 18—20. §§-ai a bűntető törvénykönyvnek a párviadalra vonatkozó rendelkezéseit kívánják részben módosítani, részben kiegészíteni. 8*