Képviselőházi irományok, 1927. III. kötet • 79-146. sz.

Irományszámok - 1927-86. Törvényjavaslat a záloglevelek és az 1897:XXXII. t.-c. hatálya alá artozó kötvények biztosítására vonatkozó jogszabályok módosításáról és az ezzel kapcsolatban szükségessé vált intézkedésekről

86. szám. 103 megbatározott összegek ma már sem arra, hogy az illető intézet zálogleveleinek biztonságát fokozzák, sem pedig arra, hogy a kellő tőkeerővel nem rendelkező intézeteket a záloglevél kibocsátási üzlettől távoltartsák, nem alkalmasak. Ez a körülmény akkor, ha a záloglevelek biztonságán kívül más szempontra nem kellene ügyelni, még nem volna nagyjelentőségű, mert az 1876: XXXVI. t.-c.-nek ama rendelkezése, hogy a záloglevelek külön biztosítására rendelt alap nem lehet kisebb, mint az illető intézet forgalomban lévő záloglevelei névértékének 1

/20 része, egymagában is eléggé alkalmasnak látszik a záloglevelek biztonságának a megvédésére. Ellenben az a szempont, hogy a kellő tőkeerővel nem rendelkező intézetek elől a zálog- * levélkibocsátás üzletága el legyen zárva, a fentebb megemlített körülmény következtében ma már egyáltalán nincs megvédve s ezért feltétlenül szükségessé vált a kérdésnek újabb törvényhozási rendezése, annál is inkább, mert ez a szempont a jelenlegi viszonyok között még fokozottabb jelentőségű, mint volt az 1876: XXXVI. t.-c. megalkotása idejében. De szükségessé vált e kérdésnek újabb törvényhozási rendezése annak következtében is, hogy a mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő egyes rendelkezésekről szóló 1925: XV. t.-c. 2. §-a a záloglevélkibocsátó intézeteknek az 1925. évi január hó 1. napja után bejegyzett ama jelzálogos kölcsönköveteléseit, amelyek alapján zálogleveleket bocsátanak ki, elkülönítette az ezen időpont előtt bejegyzett ilyen követeléseiktől. Ennek a rendelkezésnek tudvalevőleg az volt a célja, hogy a most említett törvény életbelépte után kibocsátott záloglevelek sorsa függetlehíttessék a régebbi kibocsásású záloglevelek sorsától. Célszerűnek és indokoltnak mutatkozik tehát, hogy azokra a külön biztosítási alapokra nézve, amelyeket a záloglevélkibocsátó intézetek még 1925. évi január hó X.

r napja előtt létesítettek, most kimondassék az, hogy azok csupán a kérdéses régebbi kibocsátású záloglevelek fokozott biztosítására szolgálnak és hogy egyúttal az 1925: XV. t.-c. 2. §-ában foglalt rendelkezés célzatának szem előtt tartásával az intézetek arra az esetre, ha az 1925. évi január hó 1. napja után bejegyzett jelzálogjoggal biztosított kölcsönköveteléseik alapján bocsátottak ki, vagy bocsátanak ki zálogleveleket, olyan új, önálló biztosítási alapok létesítésére köteleztessenek, mely alapok már csak az ezen új kibocsátású záloglevelek összességének biztosítékait lesznek hivatva fokozni. Azok a rendelkezések tehát, amelyekkel a jelen törvényjavaslat a záloglevelek külön biztosítására rendelt alapok legkisebb mértékét újból szabályozza, csupán az 1925. évi január hó 1. napja után bejegyzett jelzálogos kölcsönkövetelések alapján történt vagy történő záloglevélkibocsátásokra vonatkoznak, vagyis a javaslat a régebbi kibocsátású záloglevelekre való vonatkozásban nem állapít meg semminemű kötelezettséget. Az a sajnálatos tény, hogy hazánkban a háború következtében és az infláció hatásaként a mobil tőkék igen erősen megfogyatkoztak, nézetem szerint lehetetlenné teszi, hogy az újonnan létesítendő alapok nagyságára vonatkozó kérdés akként oldassék meg, hogy azok az összegek, amelyek az m érvényben lévő törvényes rendelkezésekkel a záloglevelek külön biztosítására rendelt alapok legkisebb mértéke gyanánt meghatároztattak, a koronaértékben bekövetkezett csökkenés arányának megfelelő nagyságra emeltessenek fel, mert a záloglevélkibocsátó intézetekre jelentékenyen kisebb arányban történő emelés is már igen súlyos teherként nehezednék. Épp ezért ez alapok alsó határának megállapításánál a jelenlegi gazdasági viszonyok által vont korlátokhoz igazodva kell a mégfelelő összeget keresni, amelynek egyrészt