Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.
Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról
20. szám. 25 részt, ha az erre irányuló indítványt akár az egyik, akár a másik érdekeltség, jelenlevő képviselőinek kétharmad többségével hozott^ határozata alapján a szavazás megkezdéséig előterjeszti. Ebben az esetben sorshúzás állapítja meg, hogy a szavazás gyakorlásából kiket kell kizárni. A veszélyességi táblázat megállapítására és módosítására, valamint a balesetbiztosítási tartalékalap gyarapítására vonatkozó határozat hozatalában a közgyűlésnek csak munkaadó tagjai vesznek részt. Az 1—7. pontok alatt felsorolt ügyekben hozott határozatok érvényességéhez a népjóléti és munkaügyi miniszter jóváhagyása szükséges. A közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben felmerülő sürgős szükség esetében az igazgatóság határoz. A veszélyességi táblázat megállapítására és módosítására, valamint a balesetbiztosítási tartalékalap gyarapítására vonatkozó határozat hozatalában az igazgatóságnak csak munkaadó tagjai vesznek részt. Az igazgatóság határozatának érvényességéhez a népjóléti és munkaügyi miniszter jóváhagyása szükséges. 100. §. Az igazgatóság az alapszabályban meghatározott számú, de legfeljebb harminc tagból és ugyancsak az alapszabályban meghatározott számú póttagból áll, akiket a biztosításra kötelezettek és a munkaadók képviselői a közgyűlésen külön-külön saját kebelükből egyenlő számban ós mindkét érdekeltségen belül az arányos képviselet elvének megfelelőleg, titkos szavazással, a közgyűlés megbízatásának lejártáig terjedő hatállyal akként választanak, hogy az igazgatóságban a balesetbiztosításra kötelezett mind a három üzletágnak (147. §.) munkaadói megfelelő képviselethez jussanak. Az igazgatóság tárgyalási rendjét, figyelemmel a 99. §. második bekezdésében foglalt rendelkezésre is, az alapszabály állapítja meg. 101. §, Az igazgatóság hatásköre mindazokra az Önkormányzati ügyekre kiterjed, amelyeket a törvény vagy az alapszabály nem utal a közgyűlés vagy más önkormányzati szervek hatáskörébe. Az igazgatóság hatáskörébe tartozik különösen: 1. a természetben nyújtott szolgáltatások egyenértékének megállapítása (16. §•) ; 2. a balesetbiztosítási kötelezettség ; 3. a balesetbiztosítási járulékelőleg (67. §.); 4. a munkaadónak vagy megbízottjának az intézettel szemben fennálló baleseti kártérítési kötelezettsége (186. §.); 5. a balesetbiztosításban felmerült helyszíni eljárás költségeinek megtérítése (144., 180. §.); 6. a vállalati pénztárt fentartó munkaadónak ebből származó elszámolási kötelezettsége (125., 127., 128., 129. §.); 7. a járulókfizető üzemeknek (62. §.) a veszélyességi osztályok ós arányszámok alá besorozása (146. §.) ; 8. a járulókkirovás óvenkinti egységdíj tételének megállapítása (149. §.); 9. végkielégítés (86., 88. és 89. §. ; 10. egészségi és balesetelhárító rend- j szabályok kibocsátására, védő- ós balesetelhárító készülékek alkalmazásának elrendelésére irányuló javaslat (181, 182. §.) 11. az orvosok, a gyógyszerészek és a szülésznők testületeivel kollektív szerződések ; 12. a gyógyintézetekkel és a gyógyfürdőkkel való és általában a dologi szükségletek beszerzését célzó szerződések ; 13. a kerületi és a vállalati pénztári választmányok határozatainak jóváhagyása vagy azokhoz hozzájárulás (107. és 108. §.); 14. az intézet dologi szükségleteire vonatkozó költségvetés ; Képv. iromány. 1927—1932. II, kötet. 4