Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-44. Törvényjavaslat a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról

196 44. szám. (4) A Tanács elnökét ós alelnökét a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére az államfő öt-öt évre nevezi ki olymódon, hogy az egyik a szellemi, a másik a természet­tudományok képviselői közül való legyen. A Tanács ügyvezető igazga­tóját, aki mind a szellemi, mind a természettudományi ügyeket intézi, a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter nevezi ki. (5) A Tanács az elnök és alelnök beszámításával tizenkéttagú intéző bizottságban és az egyes tudomány ós művészeti ágaknak megfelelően szükség szerint alakítandó albizott­ságokban működik, Az intéző bizott­ság, melynek tagjait a Tanács meg­hallgatásával a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter nevezi ki, a szellemi és természettudományoknak megfele­lően 5—5 tagból álló két szakbizott­ságra oszlik, amelyek a Tanács elnö­kének, illetőleg alelnökének vezetése alatt működnek. A szellemi tudo­mányok szakbizottságát művészeti kérdések tárgyalásakor két művész egészíti ki. Az albizottságok az ügye­ket szakszerűen előkészítik, s az in­téző bizottság illetékes szakbizottsága dönt. Az intéző bizottság az általános érdekű ügyeket a két szakbizottság együttes ülésén tárgyalja és dönti el. Szavazategyenlőség esetén az elnök dönt. (G) A Tanács az Országos Magyar Gyűjtemény egy etem önkormányzatá­nak részese ós annak révén az 1923. évi I. t.-c. 4. §-ában megállapított bírói jogvédelem rá is kiterjed. El­nöke ós alelnöke tagja a Gyűjtemény­egyetem tanácsának. Az ösztöndíj­tanács működésével kapcsolatos írásbeli teendőket az Országos Ma­gyar Gyüjtemónyegyetem személy­zete látja el. 5. §. Az ösztöndíjakra való jelölés. (1) A vallás és közoktatásügyi mi­niszter megállapítja, hogy a követ­kező költségvetési évben az 1. §-ban megjelölt forrásokból előreláthatólag hány és milyen ösztöndíjállomás ós kutatási segélyekre milyen összeg ós ezekből mennyi fog a szellemi ós mennyi a természettudományok, vala­mint mennyi a művészetek művelőinek rendelkezésre állni és ezt, valamint a megállapított tudomány- ós művészet­politikai szükségletet legkésőbb már­cius hó végéig közli az ösztöndíj­tanács elnökével, aki az ösztön díj­állomásokra nyilvános pályázatot hirdet. Az ösztöndíj elnyerését az ösztöndíjtanács versenyvizsga letéte­létől is függővé teheti. Ebben az esetben a vizsga szervezésére vonat­kozólag szabályzatot alkot, amelyet a vallás- ós közoktatásügyi miniszter hagy jóvá. Az Országos Magyar Gyűjtemény­egyetem tudományos tisztviselőinek legalább 5°/o-a részére minden év­ben ösztöndíj biztosítandó: (2) Az egyetemek ós főiskolák, illető­leg az Országos Magyar Gyűjtemény ­egyetem Tanácsa, vagy az Országos Természettudományi Tanács által mi­nősített pályázók közül az ösztöndíjta­nács jelöli ki azokat, akiket a vallás­os közoktatásügyi miniszternek indo­kolt javaslattal az ösztöndíj ado­mányozására előterjeszt. A vallás­os közoktatásügyi miniszter a javas­lat felett határoz, a jelöltekkel szem­ben azonban csak a visszautasítás joga illeti meg. (3) Az ösztöndíj meghatározott időre, egyszerre legfeljebb egy évre engedélyezendő, de évről-évre meg­hosszabbítható. Az ösztöndíj indokolt esetben megvonható. (4) A kutatási segélyek esetről­esetre, a szükség és a fedezet szerint az ösztöndíj adományozási eljárás szerint adományozhatok. 6. §. Áz ösztöndíjakkal kapcsola­tos előnyök és kötelességek. (1) Azok az ifjak, akik tudományos ösztöndíjat eredménnyel élveztek, az

Next

/
Thumbnails
Contents