Képviselőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-27. sz.
Irományszámok - 1927-2. Törvényjavaslat egyes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőértékbe való számítással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről
' 2. szám. 57 nélkül megállapítható, kéri a kedvezményt, hanem összes vagyontárgyaira nézve is, felhasználva a rendelet ama rendelkezését, amely a forgalmi értéket csak maximnmnak jelölte, de azt kötelezővé nem tette. Ezek a vállalatok — az 1926. évi 7000. P. ,M, számú rendelet 1. §-ának határozott rendelkezése dacára a kereskedelmi törvény 28. §-ának ama imperativ rendelkezését, amely szerint a mérleg összeállításánál a javak és követelések azon érték szerint veendők számításba, a mellyel azok felvételük idején bírtak, figyelmen kívül hagyva — egyes vagyontárgyaikat, így különösen követeléseket, árukat és anyagokat lényegesen alacsonyabb értékben állították be a megnyitó mérlegbe és most az egész adóalapúkat jóval túlhaladó látszólagos nyereségnek a figyelembevételét kérik, úgy hogy ezeket a vállalatokat az 1926. évre megadóztatni nem lehetne. Ezeknél' a vállalatoknál önként érthetően csakis azon vagyontárgyak után elért látszólagos nyereségnek a figyelembevételét fogom megengedni, amely tárgyaknál az 1926. évi 700. P. M. számú rendelet 2; §-a értelmében az azonosságot továbbá a beszerzési, illetőleg előállítási árat, valamint az értékesítésből befolyt összeget minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani. De számolnom kell azzal, hogy ez esetben is kénytelenek lesznek a kivető közegek egyes vállalatoknál nagyobb mérvű mesterségesen készített látszólagos nyereségeket figyelembe venni. Ennek elejét veendő javaslom annak a kimondását, hogy csupán a látszólagos nyereség levonása folytán nem lehet az adóalap kisebb annál az összegnél, amennyit a vállalat az illető évi nyereségből osztalék címén kifizetett. A második bekezdés az eddigi törvényes rendelkezéseket annyiban módosítja, hogy az alkalmazottak heJyett kifizetett jövedelem- ós vagyonadót, valamint a tantiemeadót le nem vonható kiadásnak minősíti. A jövedelem- ós vagyonadó kifejezetten személyi adó, ezt minden adózónak saját magának saját jövedelméből kell fizetni, annak másra való hárítása a jövedelemadó lényegével ellentótben áll. Ujabb időben azonban mind gyakoribbá válik az, hogy a nagyobb vállalatok magasabb rangú tisztviselőik jövedelemés vagyonadóját magukra vállalják, ami által nemcsak a saját adóalapjukat csökkentik, hanem előmozdítják azt is, hogy ekkép épp a legnagyobb jövedelemmel bíró egyének saját személyükre nézve az adófizetés alól mentesüljenek. Erre való tekintettel javaslom azt, hogy ha valamely vállalat bármely alkalmazottjának jövedelem- és vagyonadóját magára vállalja: ezt az összeget a vállalat adóalapjához hozzá kell számítani. Az alkalmazottak kereseti adójára ez a rendelkezés önként érthetően nem vonatkozik. A tantiemadót is sok vállalat sajátjából fizeti és ezt adóalapjából levonja, a nélkül, hogy ezt az összeget tantiemnek minősítené és ez után is adót fizetne, pedig nyilvánvaló, hogy amennyiben a vállalat a tantiemadót sajátjából fizeti, tulaj donképen ennyivel növeli az illetőnek a tantiemjét. Ezért javaslom, hogy a vállalat sajátjából fizetett tantiemadó az adóalaphoz hozzáadás sék. Több oldalról az a kórelem terjesztetett elő, hogy a társulati adó kivetési kulcsa is mérsókeltessék. Bár kétségtelen, hogy a társulati adó kivetési kulcsa látszólag magas, ennek a kívánságnak mégsem tehetek eleget, mert a társulati adó kivetési kulcsa réteges és ezen adó alanyai a jövedelem és vagyonadó alól mentesek. A társulati adó kivetési kulcsa legfeljebb 30°/o és és ez is réteges, úgy hogy a gyakorlati tapasztalat az, hogy csak egészen elvétve volt valamely társaságra a legalacsonyabb, 16°/o-os kulcsnál magasabb kulcscsal a társulati adó kivetve. Ezzel szemben a jövedelemadó legKépv. iromány. 1927—1932. I. kötet. 8
