Képviselőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-27. sz.

Irományszámok - 1927-5. Törvényjavaslat az örökösödési eljárásról alkotott 1894:XVI.törvénycikk módosításáról

110 5. szám. A 12. §. kimondja, hogy a végrendelet nélküli elhalálozást külön igazolni rendszerint nem kell. Ezt azért kell kimondani, mert egyes bíróságok eddig ellenkező gyakorlatot folytattak, holott az ilyen negatív körülmény igazolása rendkívül nehéz. A 13. §. szabályozza a közjegyző tennivalóit abban az esetben, ha örö­kösödési vagy hagyományi bizonyítvány iránti kórvényt adtak be nála. Mint már előadtam, a törvényjavaslat szándéka az, hogy a bizonyítvány kiadásá­nak előkészítését levegye a bíróság válláról és a közjegyzőre hárítsa. Mind­azonáltal abban az esetben, ha a közjegyző úgy vélekedik, hogy bizonyít­vány kiadásának nincs helye s az iratokat elutasító tervezettel terjeszti a bíróság elé, a bíróság pedig ellenkező véleményen van : a bíróság nem küldi vissza az iratokat a közjegyzőhöz avval az utasítással, hogy álláspontjának megváltoztatásával készítse elő a bizonyítvány kiadását, hanem az előkészí­tést maga teljesíti. Ennek indoka az, hogy ha már az iratok a bírósághoz kerültek, nem érdemes az előkészítés csekély munkájának a bíróságtól a közjegyzőre hárítása végett az iratokat a közjegyzőhöz visszaküldeni, aki azokat az előkészítés után a bizonyítvány kiadása végett ismét a bírósághoz volna köteles beterjeszteni. A tervezet többi rendelkezése külön indokolásra nem szorul. Budapest, 1927. évi február hó 1-én. Dr. Pesthy Pál s. fc, m, kir. igazságügy miniszte r ,

Next

/
Thumbnails
Contents