Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.
Irományszámok - 1922-1079. Törvényjavaslat a jelzálogjogról
1079. szám. 45 A világháború kitörése s a háborúnak a hiteléletre dermesztő hatása az igazságügyminisztertől kilátásba helyezett törvényjavaslatot egyelőre tárgytalanná tette s a jelzálogjog törvényi szabályozásának kérdése csak akkor került újból felszínre, amikor a hitelélet újjáéledésének lehetősége a korona értékállóvá válása nyomán újból megnyílt ós amikor kiderült annak szükségessége, hogy a magánjogi jogalkotás is segítségére siessen a gazdasági fejlődésnek. A viszonyok alakulása azonban olyan, hogy véleményem szerint most már nem lehet megállani a biztosítéki jelzálog szabályozásánál, hanem revízió tárgyává kell tenni a polgári törvénykönyv előmunkálatai során egyes — a jelzálogjogi jogintézményekkel szemben és főként a jelzálogjog forgalomképességének fokozása tekintetében elfoglalt — álláspontokat és a jelzálogjog egész joganyagának szabályozása keretében jogunk alapvető tóteleinek sérelme nélkül minél több olyan eszközről kell gonoskodnunk, amely a hitelnyújtást könnyebbé teszi. IV. Ez a gondolat volt egyik alapja a jelzálogjogról szóló törvényjavaslat kidolgozásának és a javaslat éppen ezért — bár általában a polgári törvénykönyv előmunkálatainak eredményein épül fal — azoktól tőleg két irányban eltér. A polgári törvénykönyv első szövegének indokolása idegenkedik minden olyan intézkedéstől, amely a jelzáloghitelt mobilizálja. Attól tart ugyanis, hogy a pontos fizetéshez nem szokott és sokszor nem képes földmívelő népünkre a mobilizálás nagy veszélyt rejt magában, mert így a jelzálog tulajdonosa ki van téve annak, hogy végrehajtás érje olyan oldalról, amelyről legkevósbbé várja. Ezt az álláspontot — amelynek alapján az első szöveg a jelzáloglevél (Briefhypothek) intézményét vetette el — a polgári törvénykönyv előmunkálatai azért vihettek következetesen keresztül, mert a tényállás az volt, hogy a hiteligények teljes kielégítésére olyan intézetek voltak képesek, amelyek a követelésről kiállított és telekköny vileg záradékolt adósleveleket a fizetés idejéig tárcájukban tarthatták, a nélkül, hogy ezzel hitelképességük vagy hitelnyújtási képességük korlátozást szenvedett volna. Ma azonban a helyzet egészen más, hiszen a közvetlenül hitelt nyújtó szervek csak úgy tudnak feladatuknak megfelelni, ha maguk is hitelt szereznek s ennek folytán a hitelbiztosítéki jelzálogjog esetében az adóstól rövid lejáratú váltót is kívánnak és így a behajtási lépéseknek az adós ingatlantulajdonos jóformán állandóan ki van téve, míg, ha mód lesz arra, hogy a közvetlen hitelező a követeléssel együtt ilyen esetben hitelnyerés céljából a jelzálogi fedezetet is továbbadja, nemcsak kevesebb költséggel, hanem a kölcsön távolabbi lejáratáig teljes biztonsággal vehet igénybe hitelt az ingatlantulajdonos. Azt a célt tehát, amit a polgári törvénykönyv előmunkálatai a forgalomképesség korlátozásával kívántak elérni, ma éppen a forgalomképesség szolgálja. Forgalomképesség esetében ug3 v anis a kölcsönt nyújtó azt a célt, amit egyébként csak a követelés behajtása útján érhetne el, az átruházással is eléri. A másik lényeges eltérés az, hogy a javaslat a telekadósság intézményét is meg kívánja valósítani. Ezt az intézményt a polgári törvénykönyv előmunkálatai azért mellőzték, mert agrárállamban, ahol nincs szükség a jelzáloghitel kiaknázásának könnyítésére és gyorsítására ez az eszköz felesleges. A mai gazdasági helyzet azonban az ellenkező álláspont elfoglalását teszi szükségessé. Nem szólva arról, hogy ha még a mezőgazdaság körében ma is felesleges volna ez az intézmény, akkor is meg kellene valósítani az ipari és kereskedelmi foglalkozású lakosság érdekében, soha nagyobb mértékben
