Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVII. kötet • 1000-1076. sz.

Irományszámok - 1922-1028. A frankhamisítási bűnügy politikai hátterének megvizsgálására kiküldött parlamenti bizottság jelentése eljárásának befejezéséről és eredményéről

1028. szám. 145 rült oly információkat szereznie, hogy tényleg vannak egyesek — szavai szerint talán valami titkos társaság — amely ilyen tervekkel foglalkozik és azt az információt is kapta, hogy Nádosy Imre országos főkapitány is tud erről a dologról és hogy ő azt meg is tudja akadályozni. Még aznap este — november 29-én — a Nemzeti Kaszinóban Irt egy levelet a miniszter­elnöknek. A levélnek dátuma nincs, azonban könnyű megállapítani megírá­sának időpontját, mert egy nappal előbb íródott a miniszterelnök genfi útja előtt A levél tartalma a következő: * Tisztelt Barátom ! Folyó hó 27-én kelt nagybecsű soraidra válaszolva, van szerencsém szíves tudomásodra hozni, hogy a Magyar Nemzeti Szövetségnek semmiféle hamisítványok nincsenek a birtokában. Ilyenek értékesítésével vagy hasonló manipulációkkal soha sem foglalkozott és ma sem foglalkozik. Kívánságodhoz képest a dolognak utána néztem és sikerült is ebben az ügyben bizonyos információkat szerez­nem. Arra kérlek, légy kegyes még elutazásod előtt alkalmat adni arra, hogy erről az ügyről élőszóval referálhassak « Hogy honnét szerezte báró Perényi Zsigmond információit, erre vonatko­zólag a bizottság előtt nyilatkozni nem óhajtott, tekintettel arra, hogy őt ebbe adott becsületszava gátolta, később azonban a bizottsághoz intézett levelében bejelentette, hogy becsületszava alól feloldatott és informátorát Szörtsey Józsefben nevezte meg. Báró Perényi Zsigmond a miniszterelnökhöz intézett levelét a Nemzeti Kaszinóban éppen jelen volt báró Prónay György államtitkárnak adta át, meg­kérve őt, hogy a miniszterelnöknek másnap adja át, egyúttal kérte őt arra is, hogy a miniszterelnöknél eszközölje ki, hogy őt elutazása előtt fogadja, hogy élőszóval is elmondhassa. Báró Prónay György báró Perényi Zsigmond előadása szerint már akkor megemlítette, hogy ez nagyon nehéz lesz, mert a miniszterelnök másnap délben érkezik vissza és tekintettel a küszöbön álló genfi útjára, délután már nem jön be, mire báró Perényi arra kérte, hogy közölje a miniszterelnökkel, miszerint a levélben említett ügyről Nádosy Imre tud, tehát tessék őt utasítani. A miniszterelnök báró Perényi Zsigmondot tényleg nem fogadhatta, amidőn azonban báró Perényi közvetlenül a minisz­terelnök elutazása után báró Prónay György államtitkárral találkozott, neve­zett megemlítette előtte, hogy a miniszterelnök szigorú utasítást adott Nádosy Imrének az eljárásra. Báró Perényi Zsigmond kijelentése szerint tehát telje­sen nyugodt volt, mert meg volt győződve, hogy az ügy el van intézve. Ezek után december 22-ón délben elutazott Bécsbe és onnan december 30-án érkezett vissza. Báré Prónay György megbízatása. Báró Prónay György a bizottság előtti meghallgatása során a nyomozó hatóságok előtt tett vallomásával egybehangzóan adta elő, hogy november hó 29-én este a Nemzeti Kaszinóban találkozott báró Perényi Zsigmonddal, aki neki egy levelet adott át a miniszterelnök számára és kérte őt, hogy eszközöljön ki részére a miniszterelnök úrnál kihallgatást. Az ügyet, valamint a levél tartalmát nem közölte Prónayval.^ Prónay válaszára, amely szerint nem hiszi, hogy a miniszterelnök fogadhatja bármiféle tárgyban, mert kizáró­lag a genfi anyaggal foglalkozik és az utolsó napja részint a pénzügyminisz­terrel, részint más szakminiszterekkel való tárgyalásokkal lesz elfoglalva, Perényi azt mondotta: »Kérlek, említs fel engem a miniszterelnök úrnak, Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai, XVII. kötet. 19

Next

/
Thumbnails
Contents