Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.
Irományszámok - 1922-980. Törvényjavaslat egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről
980. szám. 393 csökkenés magánjogi következményeinek rendezésében alapelvül Nagy Frigyes egyik dekrétumának következő kijelentése szolgált: » Kegyesen elhatároztuk, hogy mioden egyes adós tartozásának a kapott jó pénzben tegyen eleget, vagy fizesse meg a folyó ágiót is készpénzben . . . . az adós nem tarthat igényt arra, hogy a hitelező kárával gazdagodjék.« Oroszországban II. Kai alin idejében 1768-ban került papírpénz forgalomba, amely értékének Yá-ére csökkent. Az elértéktelenedés káros magánjogi következményei azért nem léphettek fel, mert bár a papírpénz tekintetében elfogadási kényszer volt, csak árfolyamértékük szerint kellett őket elfogadni. A XVIII. század végén és a XIX. század elején nálunk is nagyarányú infláció játszódott le és Frank Ignác jóval ennek a folyamatnak a lezárulása után is hangoztatja, hogy papirospónznél, ha a felek nem az ezüst árához ragaszkodnak, hanem a névérték (a felírás) szerint kötik meg a ezerződést, ez »szerencse játéka gyanánt nyereséget, veszteséget hozhat.« Az említett inflációt a francia háborúk idézték elő, amikor a bankócédulák számának emelkedése következtében 1799-től 1811-ig az ezüst pénz árfolyama 103-tól 500-ig emelkedett. 1811. március 15-én a bankócédulákat váltócédulákra cserélték át, 5 forint névértékű bankócéduláért 1 forint névértékű váltócédulát adván azzal az Ígérettel, hogy a váltócédulákat névérték szerint íogják ezüstre beváltani. A váltócédulák értéke azonban sziütén csökkent és stabilizálódásuk 1818-ban következett be, amikor 100 ezüst forint 250 váltóforintot ért. A valtócédulák értékcsökkenésének magánjogi következményeit a jogszabályalkotás nem rendezte, a bankócédulák elértéktelenedése tekintetében kibocsátott részletes magánjogi szabályok alapelve azonban az volt, hogy a szerződéseket a felek eredeti akarata szerint kell teljesíteni; ha egyéb nem volt kikötve, a követelés keletkezéskori összegét át kellett számítani a hivatalosan megállapított ár folyam táblázat segélyével ezüstre és az így kiszámított teljes összeget kellett teljesíteni váltócédulában. Ha figyelembe vesszük, hogy az ezüstpénzzel egyenértékűnek tekintett váltócédulák is elértéktelenedtek, a szabályozás lényegileg ezüst alapon történő 40°/o-os valorizáció volt és kiterjedt a kifejezetten aranyban vagy ezüstben kikötött pénztartozásokra is. Az 1859-ben megindult újabb infláció idején, amely jelentékenyen kisebb méretű volt, a magánjogi szabályozás elmaradt, sőt az osztrák bíróság 1863ban a kényszerárfolyam kijelentéséből egyenesen azt a következtetést vonta le, hogy az árfolyamkülönbözet megtérítésére vonatkozó szerződési kikötés az adóst nem is kötelezi. III. A felhozott történelmi pé 1 dákból megállapítható, hogy a pénz értékcsökkenésének nem szükségképeni kísérője a magánjogi következmények jogszabállyal rendezése. Mindig az eset konkrét körülményei és főként az elértéktelenedett pénzű államban fönálló államgazdasági helyzet milyenségétől függ a szabályozás bekövetkezése vagy elmaradása. A világháborúban résztvevő államok valamennyien a kényszerárfolyammal felruházott papírpénz eszközéhez fordultak a háborús költségek fedezése végett, jeléül annak, hogy megfelelő, illetőleg kevésbbé rossz eszközt még mindig nem sikerült találni. A papírpénzt igénybevevő minden államban bekövetkezett a pénz bizonyos mértékű értékcsökkenése, de csak egyes álJamokban fordult elő olyan mértékű értékcsökkenés, amely a ' korábbi hasonló eseteket meghaladta. A pénz értékcsökkenésének magánjogi következményeivel szemben a különböző államok törvényhozása és bírói gyakorlata a legkülönbözőbben foglalt állást. A legáltalánosabbnak tekinthető az áruvételi szerződések körében "Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XVI. kötet. 50
