Nemzetgyűlési irományok, 1922. XV. kötet • 828-931. sz.

Irományszámok - 1922-909. Törvényjavaslat a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1924. évi október hó 23-án aláírt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről

320 , 909. szám. alapul a piaci ár, illetve a közönséges érték. Ez kétségtelenül hézagpótló kiegészítés és megfelel a gazdasági élet mai igényeinek. E cikk további fontos új rendelkezése az, hogy a vasút által teljesítendő kártérítés mértéke kilogrammonkint 50 aranyfrank legmagasabb összegre van korlátozva. Formailag ezáltal a rendelkezés által az új egyezmény a korlátolt anyagi felelősség elvi alapjára helyezkedett. Tényleg azonban ez a rendelkezés nem jelent gyökeresen új szabályozást vagy valami új jogelv érvényesítését ; mert a maximális értékhatár: a kg-onkinti 50 frank, oly magas, hogy a vasúti forgalom tárgyát képező árúk messze túlnyomó részének értéke azon jóval alul marad és így a korlátozás csupán azokat a cikkeket érinti, amelyekért mint » drágaságok«-nak minősített cikkekért, a vasút eddig is csak igen korlátolt összegű, sőt a kg-onkint 50 frankot még csak meg sem közelítő és a tényleges értékhez képest aránytalanul csekély kártérítést nyújtott. Ez az új határozmány mindenesetre gyökeres megszüntetését helyezi kilátásba annak i bírói gyakorlatban is jelentkezett ingadozásnak, amely a »drágaságokért« való felelősség kérdése körül a háborús és az azt követő években úgyszólván minden, az egyezményben részes államban előállott. Az 50 frankra való korlátozás megokolt azért is, mert a » drágaságokon« kívül sok tárgy bír oly magas értékkel, hogy a fuvarozásoknál felmerülhető károk magasságához képest a vasutaknak jutó fuvardíj aránytalanul alacsony. És így a vasút méltányosan nem terhelhető oly kötelezettséggel, hogy az illető bevételeibői igen magas károk teljes megtérítését nyújtsa. Igen fontos és sok kontroverziát kiküszöbölő, hézagpótló további rendelkezése ennek a cikknek az, hogy a külföldi pénzértékekben kifejezett fizetségeket a vasút csak a fizetés napján érvényben álló árfolyammal számíthatja át belföldi pénzértékre. Nagyobb arányú pénzértékingadozásoknál ez a kérdés az érdekelt felek szempontjából nagyfontosságú. E kérdésben a hazai bírói gyakorlat is ingadozott; hol a feladás időpontjában, hol a felszólamlás benyújtásakor, hol pedig a fizetés napján fennállott árfolyam vétetett alapul. A 30., 31., 33., 34,, 35. és 37. cikkek kevésbbó fontos eltérésekkel a most érvényes egyezmény 33., 36., 32., 40., 35. és 42. cikkeiben, valamint a mostani egyezményhez tartozó végrehajtási határozmányok 8. és 9. §-aiban foglaltakhoz hasonló rendelkezéseket tartalmaznak. A 36. cikk a most érvényben álló egyezmény 41. cikkével szemben megszorító rendelkezést tartalmaz, amennyiben az új egyezmény szerint a vasút szándékossága vagy súlyos gondatlansága által okozott károk esetében csak a rendes mértékű kártérítési maximum kétszereséig terjedhető teljes kártérítésre lesz igénye a jogosultnak ; míg a most érvényes egyezmény minden korlátozás nélkül a teljes kártérítés kötelezettségét mondja ki. Az új egyezménynek ez a megszorító rendelkezése azonban számottevő megnehezítést nem jelent, mivel — mint föntebb említve volt — a kártérítés mértékének maximuma a rendes esetekre nézve is oly nagy összegben van megállapítva, hogy a teljes kártérítés az esetek legtöbbjében távolról sem fogja megközelíteni a 36. cikkben meghatározott kétszeres mértéket. Ennek a korlátozó rendelkezésnek az volt a világosan is kifejezésre juttatott indoka, hogy az ú. n. » drágaságok «-nak minősíthető cikkek tekintetében a vasút ne legyen aránytalanul nagy összegek térítésére kötelezve oly esetekben, amikor a feladó érdekbevallással nem élt, vagyis amikor a vasutat a küldemény rendkívül nagy értékére nem figyelmeztette. A jelen rendelkezésnek további korrektivumát képezi az, hogy érdekbevallás útján a feladónak mód-