Nemzetgyűlési irományok, 1922. XIII. kötet • 661-781. sz.

Irományszámok - 1922-666. A nemzetgyűlés földmívelésügyi és közgazdasági bizottságának együttes jelentése "a tejtermékeknek állami ellenőrző jeggyel ellátásáról" szóló 319.számú törvényjavaslat tárgyában

32 666. szám. 10. §- A vajon kívül egyéb tejter­mékeknek állami ellenőrző jeggyel forgalomba-hozatalára nézve a föld­mívelésügyi miniszter a mezőgazda­sági kamarák meghallgatása után az érdekelt miniszterekkel egyetértve a jelen törvény 1—6. §-aiban foglalt rendelkezéseken felül külön szabályo­kat állapíthat meg s meghatározhatja azt az időpontot is, amelytől kezdve ily tejtermékek állami ellenőrző jeggyel elláthatók. 11. §. Aki az állami ellenőrző jegyet jogtalanul használja vagy azt a jelen törvénybe vagy az ennek alapján kiadott rendeletekbe ütköző módon használja fel, büntettet követ el és két évig terjedhető börtönnel és húszmillió koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüg­gesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az is, aki nem az arra hivatott állami szervtől kapott valódi állami ellenőrző jegyet tejtermék megjelölésére használja fel, vagy ily használat végett másnak engedi át. 1$. §. Aki a tejterméket abból a célból, hogy azt állami ellenőrzés alatt készültnek tartsák, az állami ellen­Őrző jegyre, vagy az arra nézve elő­írt csomagolásra összetévez^ető alak­ban hoz forgalomba — amennyiben a cselekmény köz okirathamisít áskónt (4. §.) nem büntethető — bűntettet követ el és három évig terjedhető börtönnel ós húszmillió koronáig ter­jedhető pénzbüntetéssel, hivatalvesz­téssel és politikai jogai gyakorlatá­nak felfüggesztésével büntetendő. Aki az előbbi bekezdésbe ütköző cselekményt az ott megjelölt célzat nélkül követi el, — amennyiben cse­lekménye súlyosabb büntető rendel­kezés alá nem esik, — vétség miatt két évig terjedhető fogházzal és tíz­millió koronáig terjedhető pénz­büntetéssel büntetendő. 13. §. Ha a 11. vagy 12. §§-okba ütköző valamely cselekményt az üzem vagy vállalat alkalmazottja vagy megbízottja követte el és az üzem vagy vállalat tulajdonosát (üzlet­vezetőjét) illetőleg megbízott a hiva­tásából folyó felügyeleti, vagy ellen­őrzési kötelességének gyakorlásában akár szándékos, akár gondatlan mu­lasztás terheli, — amennyiben cse­lekménye súlyosabb büntető rendel­kezés alá nem esik, — egy évig ter­jedhető fogházzal és ötmillió koro­náig terjedhető pénzbüntetéssel bün­tetendő. Kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és hárommillió koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő : 1. aki a külföldi eredetű vajat nem az eredeti csomagolásban vagy szár­mazásának megjelölése nélkül küld ki külföldre ; 2. aki állami ellenőrző jeggyel el­látott vajat belföldön nem az eredeti csomagolásban, ad el. Az 1879 : XL. t.-c. (Kbtk.) 55. §-ának 1. pontjában, valamint 58. §-ában foglalt rendelkezéseket az állami ellenőrző jegy tekintetében is alkalmazni kell, 14. §. Aki a jelen törvény alapján teljesített hivatalos eljárása közben tudomására jutott üzleti, vagy üzemi titkot a maga vagy más javára fel­használja, vétség miatt egy évig ter­jedhető fogházzal és ötmillió koro­náig terjedhető pénzbüntetéssel bün­tetendő. 15. §. A jelen törvénybe ütköző bűncselekmények a jelen törvény értelmében büntetendők akkor is, ha külföldön követték el. 16. §. A jelen törvényt a földmíve­lósügyi miniszter az érdekelt, mi­niszterekkel egyetértve hajtja végre. Életbelépésének napját a földmívelós­ügyi miniszter állapítja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents