Nemzetgyűlési irományok, 1922. XIII. kötet • 661-781. sz.

Irományszámok - 1922-751. Törvényjavaslat az országgyűlés felsőházáról

75í. szám. 431 A 38. §-%oz. Ez a §. a felsőházi tagok választása felett való bíráskodást a m. kir. közigazgatási bíró:-ág hatáskörébe utalja s ezzel biztosítja, hogy a választások érvényességének kérdése a jogszabályoknak megfelelő, pártatlan elintézést nyerjen. A 39. §-hoz. A főrendiházi tagság általános kellékeire és a főrendiházi tagok összeférhetetlenségére a főrendiház szervezetéről rendelkező 1885 : VII. törvénycikk a 9—12. §-okban csak néhány szabályt tartalmazott; de az 1885 : VII. törvénycikken kívül is csak néhány elszórt szabályt találunk ebben az irányban (1870 : XVIII. t.-c. 4. §., 1873 : XXVI. t.-c. 26. §., 1879 : L. t.-c. 15. §.). Oly összefoglaló törvény, mint pl. az 1901 : XXIV. törvénycikk az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről, a főrendiházi tagokra nézve nem volt. A főrendiházi tagok összeférhetetlenségének szabályozatlan volta menthető azzal, hogy a törvényhozói függetlenség rájuk nézve már tagságuk életfogytiglan való jellegében és a vagyoni cenzussal adott kedvező anyagi helyzetben is biztosítottnak látszott s e függetlenségnek bármily módon (kinevezés, engedély, stb. által) való veszélyeztetése kevésbbé volt valószínű mint a képviselőkre; a kinevezés útján bejutó tagokra nézve azonkívül a függetlenség biztosításának nem is volt különösebb jelentősége. Figyelembe veendő végre az is, hogy a főrendiházi tagot összeférhetetlenség esetén nem is igen lehetett volna mással pótolni. A felhozottak ellenére is jogrendszerünknek már régóta érzett lényeges hiánya volt, hogy a főrendiházi tagok összeférhetetlensége nem nyert rendszeres szabályozást és hogy különösen az érdekeltségi és közbenjárási összeférhetetlenség reájuk egyáltalán nem vonatkozott. A szabályozatlanság ez állapota természetesen lehetővé tette egyrészt a törvényhozói függetlenség veszélyeztetését, másrészt a törvényhozói minőséggel való visszaélést és így végeredményben a parlament tekintélyének leszállítását. E hátrány orvoslására már az 1901 : XXIV. t.-c. 29. § a elrendelte, hogy a főrendiház tagjaira nézve az összeférhetetlenség külön törvénnyel nyerjen szabályozást és hogy az erre vonatkozó törvényjavaslat már az 1902. év végéig előterjesztessék. Széli Kálmán a megszabott időben előterjesztett is törvényjavaslatot a főrendiházi tagok összeférhetetlenségéről (Képviselőházi irományok XXI. kötet 81—91. lapok), de az nem vált törvénnyé és a kérdés máig sem nyert szabályozást. Ugy látszik, a főrendiház folyton csökkenő politikai jelentősége a szabályozás sürgősségét háttérbe szorította. A főrendiháznak felsőházzá javasolt átszervezése ismét napirendre'hozza az országgyűlés ezen hazára nézve az összeférhetetlenség kérdését ; és az átszervezés iránya amellet szól, hogy a kérdés szabályozása most már tovább nem halasztható. A reform az országgyűlés ezen házának a képviselőházzal egyenlő tekintélyt és súlyt kíván biztosítani; ennek azonban egyik feltétele a felsőházi tagok függetlenségének és erkölcsi integritásának kellő biztosítása. A javaslat szerint a vagyoni cenzus a felsőházi tagoknak csak egy kis hányadára (kb. egyhatodára) "maradván fenn, gondoskodni kell eszközökről, amelyek a törvényhozói függetlenséget az anyagi helyzetre való tekintet nélkül is megóvják. Az örökletes főrendiházi tag helyett a választott felsőházi tag típusa lépvén előtérbe, egyrészt megjött a lehetősége az összeférhetetlenségbe jutó felsőházi tag megfelelő pótlásának, másrészt kívánatossá vált, hogy a függetlenségnek az időközi választási rendszerrel járó lefokozását az eddiginél szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokkal egyenlítsük ki. .A felsőházi tagokat választó szervezetek pl. joggal kívánhatják meg, hogy