Nemzetgyűlési irományok, 1922. XIII. kötet • 661-781. sz.
Irományszámok - 1922-744. A pénzügyi bizottság jelentése "az 1924/25. évi állami költségvetésről" szóló 707. számú törvényjavaslat tárgyában
^^•^^™ 250 744. szám. hagyott állami ingatlan-eladások, valamint a tulajdonjog fenntartása mellett eszközölt ingatlan-hasznosítások. (2) Jóváhagyatnak továbbá a honvédelmi miniszternek azok az intézkedései, amelyekkel a honvédelmi tárca kezelése alatt álló ingatlanokból vitézi telkek céljaira összesen 523 kat. holdat és 138 négyszögölet tevő területet átengedett, illetőleg felajánlott. (3) Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy a vitézi telkek szükséges ós hasznos beruházási céljaira a vitézi szék hozzájárulásával igénybevehető és biztosítható kölcsön nyújtására a vitézi telekről szóló 6.650. 1920. M. E. számú rendelet 3. §-ának második bekezdésében említett szövetkezeteken felül más pénzintézeteket is rendelettel kijelölhessen. 9. §. Felhatalmaztatik a kormány, hogy az 1924 : VI. ós X. t.-c.-ek szerinti kényszerkölcsönből ós a vagyonváltság hátralékokból befolyó összegeket, valamint az állami gabonaakció felszámolása során megmaradó felesleget, végül az 1924 : I. t.-c. alapján az állam folyó bevételeiből nem fedezhető kiadások biztosítására felvett összegekből fennmaradt öszszegeket olyan kiadásokra fordíthassa, amelyekkel akár az állami költségvetést tehermentesíteni, akár pedig a több term élés kérdését elősegíteni lehet. Ilyenek különösen az államvasutaknak és esetleg más állami üzemeknek beruházásai, forgótőkeszüksóglete, tanyai iskolák létesítése, kórházak karba helyezése, a csendőrség elhelyezésének biztosítása, tenyészapaállatok minőségének javítása, gazdaságilag használhatatlan területeknek használhatóvá tétele, ármentesítő társulatoknak kölcsönben való részesítése, stb. A fentemlített összegek alapszerűen kezelendők és aszerint számolandók el. • 10. §. (1) Az 1921: XXVI t.-c. 7. §-ának negyedik és ötödik bekezdésében, valamint az 1923 : VIII. «t.-c, 14. §-ában foglalt rendelkezések hatályon kívül helyeztetnek és felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy a volt Osztrák Magyar Bank által kibocsátott bankjegyek felülbélyegzése alkalmával államkölcsönként visszatartott összegekről kiállított pénztári elismervényeket, azok névértéke erejéig az 1924: VI. t.-c. alapiján kibocsátandó, 1924. évi július hó l.-jótől kezdődőleg utólagosan évi 5°/o-kal kamatozó járadékkölcsön-kötvényekre kicserélhesse, illetőleg a kötvénnyel ki nem egyenlíthető maradék vagy tört összegeket az elismervények tulajdonosainak köztartozásaira elszámoltathassa, esetleg névértékben készpénzben visszafizethesse. (2) A pénztári elismervények kicserélésére, elszámolására, illetőleg visszafizetésére vonatkozó feltételeket a pénzügyminiszter rendeleti úton, állapítja meg. 11. §. Az 1921 : XV. t.-c. 39. és 40. §-a kiegészíttetik azzal, hogy amennyiben az 1921 : XV. t.-c. III. fejezete alapján természetben beszolgáltatott érték visszautalásának szüksége forog fenn és a természetben beszolgáltatott és visszautalandó külföldi értékpapír (1921 : XV. t.-c. 31. §. I. 2.) már értékesíttetett/úgy a visszautalást az államkincstár az értékesítésből befolyt ellenérték visszautalásával is foganatosíthatja. 12. §. (1) Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az igazságügyminiszterrel egyetértve az 1924 : IV. t.-c. alapján a mérlegvalódiság helyreállításának tárgyában kiadandó rendeletével kapcsolatban, mind a már meglevő, mind a jövőre alakuló részvénytársaságok és szövetkezetek részvényeinek, illetőleg üzletrészeinek legkisebb névértékét, valamint a jövőre alakuló részvénytársaságoknak legkisebb alaptőkéjét rendeleti úton meghatározza és az ennek folytán szükségessé váló rendelkezéseket megállapítsa. (2) Utasíttatik egyúttal az igazság-