Nemzetgyűlési irományok, 1922. XII. kötet • 518-660., III. sz.
Irományszámok - 1922-548. A házszabályok módosításának előkészítésére kiküldött bizottság jelentése a nemzetgyűlés végleges házszabályainak tervezete tárgyában
548. szám. 147 végett napirendre tűzi ? Ha azonban a miniszter szükségét látná a másodszori felszólalásnak, ez esetben az interpelláló szintén élhet az újból való felszólalás jogával, amely újból felszólalás azonban 5 percnél tovább nem tarthat. (9) A szóbeli interpelláció indokolására megállapított 15 percnyi, továbbá a viszonválaszra ós az esetleges újbóli felszólalásra megállapított 10, illetőleg 5 percnyi időtartam a Háznak az interpelláló kérésére, vita nélkül egyszerű szavazással hozott határozatával meghosszabbítható. 200. §. Minden törvényjavaslat, valamint a költségvetés felett, előbb az általános vita kezdődik ós csak ennek befejeztével térhet át a Ház az alapul már elfogadott javaslatnak részletes tárgyalására. A részletes tárgyalás rendszerint szakaszonkint történik Az elnök javaslatára legfeljebb két szónok meghallgatása után a Ház több, egymással kapcsolatban álló szakasznak együttes, vagy egyes szakaszoknak részenkénti tárgyalását határozhatja el. 203. §. (1) Úgy az általános vitában, mint a részletes tárgyaláskor, az egyes szakaszoknál — a 200. §. korlátai között — az alább írt kivételekkel, mindenki csak 'egyszer szólhat. (2) A megkezdett beszédet az ülés folyama alatt kell bevégezni s azt a következő ülésben folytatni nem szabad. A szólásra felírottak közül annak a képviselőnek, akire a napirend tárgyalására megállapított idő utolsó 15 percében kerül a sor, joga van a Házhoz azt a kérést intézni, hogy beszédét a következő ülésen mondhassa el. Ha a Ház e kórelemnek A 208. §. helyett. A 211., 212. ós 213. §-ok helyett.