Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

84 480. szám. nyugvó szolgáltatásnak tekintették, amikor az áru behozatala alkalmával magánjogi szerződésfélét kötöttek; a terület ura földesúri jogánál fogva megadta az engedétyt a területén történő szállításra és rendelkezésre bocsátotta a területén levő utakat, hidakat, réveket stb. és ezzel szemben az áruszállító és földesúri jog elismerése fejében és ellenszolgáltatásképen a létesítmények használatáért az árubevallás adásával kötelezte magát a vám fizetésére, amely vám akkoriban igen gyakran az áru bizonyos hányadának (a »harmincad«nak) leadásában állott és amelyet akkor is szedtek, ha az áru nem is maradt az illető területen, hanem azt ezen csak átvitték (átviteli vám; 1. a 116. * §.-hoz fűzött megokolást is). Ezt a felfogást nem lehet összeegyeztetni a vám közjogi alapon nyugvó szolgáltatás jellegével; ilyennél a törvénynek kell jogelvek alapján megállapítania azt, hogy ki köteles ezt a közterhet viselni. Az erre vonatkozó rendelkezéseket a javaslatnak a vámtartozás iránti szavatosságról szóló 128. és 129. §.-a tartalmazza. Ezzel az újítással azonban az árubevallás fontossága, amint ezt fennebb kifejtettem, nem szűnt meg, csak elvi jelentősége csökkent. Az árubevallás a javaslat szerint többé nem kötelezettséget megállapító jogi aktus, hanem segédeszközévé, még pedig igen fontos segédeszközévé, vált a vámkiszabásnak. További, inkább rendszertani újítása a javaslatnak, hogy az árubevallást különválasztja a vámeljárásra vonatkozó indítványtól. A javaslat minden vonatkozásban kidomborítani igyekszik az ügyfél rendelkezési szabadságát árúja felett. Már pedig ez a szabadság legközvetlenebbül abban nyilvánul, hogy az ügyfél dönti el, hogy a vámárut milyen vámeljárás alá kívánja vétetni. Érre vonatkozik az indítvány, amelyet az eddigi vámszabályok mint külön intézményt nem ismertek, hanem az árubevallás egyik adataként említik. Ha a gyakorlatban a legtöbb esetben egyszerre történik is az ügyfél mindkét nyilatkozata (Írásbeli árubevallás és indítvány esetében egy papiroson), elvi és rendszertani okokból mégis kívánatosnak mutatkozik a törvényben ezt a két nyilatkozatot külön tárgyalni ; az egyik a fentiek szerint most már egyszerű segédeszköze az áru felismerésének és a vámtarifa megfelelő száma alá besorozásának, a másik az ügyfél rendelkezése a vámáru további vámjogi sorsa iránt. A két fogalom tárgyalásának sorrendjére az a megfontolás volt irányadó, hogy logikailag előbb kell megmondani, milyen áruról van szó és csak ezután, hogy ezzel az áruval mi történjék. A vámeljárás végrehajtásának megkönnyítése céljából a javaslat a 39. §,-ban az eddigi gyakorlatnak megfelelően arra kötelezi a külföldi feladót, hogy a vámterületre szánt vagy a vámterületen átmenő küldeményeire vonatkozó adatokat a fuvarokmányhoz csatolt, külön írásbeli nyilatkozatban felsorolja, azaz, hogy a küldeményt a maga részéről is bevallja. Ez a külön írásbeli nyilatkozat a vasúti és folyamhajózási forgalomban a törzsbevallás, a postaforgalomban a vámárunyilatkozat. Egyéb forgalmi viszonylatokban, u. m. a közúti, utas- és légi forgalomban, amelyekben ezeket a bevallásokat eddig sem követelték, a javaslat sem veszi ezek követelését kilátásba. A törzsbe vallásnak (vámárunyilatkozatnak) egyrészt az a célja, hogy az ügyfél, aki az árut vámkezelés végett részletesen bevallani köteles, a törzsbevallás adatait az árubevallásnál felhasználhassa, másrészt pedig arra szolgál, hogy annak alapján a vámhivatal a vámkezelés céljaira, adott árubevallás "helyességét ellenőrizhesse, a szóbeli bevallás esetében pedig a, küldemény tartalmát és a megvámoláshoz szükséges adatokat a törzsbevallásból könnyűszerrel megállapíthassa. E segédeszköz -nélkül a mindinkább növekedő vasúti, hajózási és postaforgalom elintézése a kezelő vámtisztviselők és segédszemélyzet lét-