Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

186 480. szám. után ne lehessen emelni, ez azonban nem segít azon a bajon, amelyet a törvény életbelépésekor már meglevő ilyen létesítmények okoznak. Ez a célja a 175. §-nak. Minthogy pedig itt olyan rendelkezésről van szó, mely, ha egyáltalában, csak közvetlenül a törvény életbelépése után fog igénybe vétetni, ennek a rendelkezésnek itt, az átmeneti rendelkezések közt van helye. Az átmeneti rendelkezések közt kell módot nyújtani arra, hogy a pénz értékének a háború következtében beállott ingadozása folytán szükséges intézkedéseket a vámtörvény tekintetében meg lehessen tenni abban a körben is, amelyre eddig más törvény ily rendelkezést nem tett. Ilyen a javaslat 139. §.-ában megállapított értékhatár, amelynek a javaslatban megszabott összege csak addig bír kellő jelentőséggel, amíg a pénz értéke lényegebben nem változik. Ezért a javaslat 176. §.-a a pénzügyminisztert felhatalmazza, hogy a 139. §.-ban megállapított értékhatárt a pénz értéke változásának arányában felemelhesse, illetőleg leszállíthassa. A javaslatban összegszerűleg meghatározott pénzbüntetések és pénzbírságok tekintetében külön felhatalmazásra nincs szükség, mert a pénzbüntetések és pénzbírságok összege tekintetében az 1923 : XXXII. t.-c. 6. §.-ának b.) pontja, 7. §.-ának f.) pontja és 22. §.-a, a pénzbüntetések átváltoztatásának kulcsa tekintetében pedig ugyané törvénycikk 22. §.-a megfelelően rendelkezik. A vámjog szabályozásáról szóló törvény hatályáról szóló 177. §. első bekezdését illetőleg meg kell jegyeznem, hogy ennek a törvénynek szükségszerűen az új vámtarifára vonatkozó törvénnyel egyidejűleg kell életbe lépnie, nemcsak azért, mert ez a két törvényhozási alkotás egymást kiegészítve foglalja magában a vámjog egész körét felölelő azb a reformot, amelyre az országnak megváltozott földrajzi, gazdasági és pénzügyi helyzetéből kifolyólag föltétlen szüksége van, hanem — közvetlenül — azért is, mert, amint ezt a jelen megokolás általános részében már említettem, a vámtarifáról szóló törvénnyel hatályon kívül kell helyezni az egész 1907 : LIII. t.-cikket, tehát az ennek bevezető részében foglalt, tulaj donképen a vámjog szabályozásáról szóló törvény anya-, gához tartozó azokat a rendelkezéseket is, amelyek legnagyobb részének pótlása éppen a jelen javaslat feladata. Minthogy pedig a vámtarifáról szóló törvény életbelépésének időpontja még bizonytalan, a jelen javaslatnak megfelelő törvényben sem lehet meghatározott életbelépési időpontot megszabni. A 177. §. második bekezdése, mely a javaslatnak megfelelő törvény életbelépésével hatályukat vesztő, korábbi törvényes rendelkezéseket jelöli meg, csak annyioan igényel közelebbi megokolást, amennyiben ezek közé sorolja az árdrágító visszaélésekről szóló 1920 : XV. t.-c. l.§-a 6. pontjának az »árucsempészet«-re vonatkozó rendelkezését. A kiviteli árucsempészet — amint ezt már volt szerencsém jelezni a 167. §. megokolásában — éppen úgy, mint a behozatali árukkal elkövetett csempészet, a dolog természete és minden más ország törvényhozása szerint is, oly visszaélés, amelynek elbírálása a vámjog körébe tartozik. Az 1920 : XV. t.-cikkbe annak idején csak azért kellett felvenni az ennek a törvénynek egész különbeni fogalmi és tárgyköréből kieső ezt a rendelkezést, mert az eddigi vámjövedéki büntetőjog nem tartalmazott olyan megtorló rendelkezéseket, amelyek az élelmiszerek akkoriban komoly veszedelmet jelentő kicsempészésére vonatkozólag eléggé elrettentő és megtorló hatást biztosítottak volna. Az 1920 : XV. t.-cikknek ez a rendelkezése a gyakorlatban azonban nem -váltotta be a hozzá fűzött reményeket, leginkább azért, mert annak következtében, hogy a legfontosabb áruknak a leggyakrabban elkövetett kiviteli csempészetét kivonta a vám-