Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 163 magának kell lerónia, illetve, ha azt eladja, új személyes szavatosság terheli a 129. §. második bekezdése értelmében annak megszerzőjét. A 138. §. a vámtartozással kapcsolatban felmerülő elévülési határidőket állapítja meg. A 120. §. megokolásában már volt szó az 1874. évi »Vámszabályodnak arról a különös rendelkezéséről, amely szerint a vámfizetési kötelezettség egyáltalában nincs elévülésnek alávetve. Önként érthető, hogy a modern jogi igényekkel számoló Vámtörvény ezt a rendelkezést nem tarthatja fenn, hanem ehelyett a 138. §.-ban a mai jogi felfogásnak megfelelő, méltányos elévülési határidőket állapít meg. A méltányosságot a javaslat különösen abban juttatja érvényre, hogy nem tesz különbséget az államkincstár ós a vámadós igényei közt, hanem mind a kettő számára azonos határidőket állapít meg. így a vámigazgatásnak a tévedésből kelleténél alacsonyabban megállapított vámtartozás utólagos helyesbítésére vonatkozó igényére ugyanakkora elévülési időt állapít meg, mint amennyi ido alatt az, aki a'vámtartozást lerótta, a 120. §. második bekezdése értelmében követelheti a tévedésból túlfizetett többlet visszatérítését, ami a mostani jogállapottal szemben, amely szerint a vámigazgatásnak fenti igénye időbeli korlátozásnak egyáltalában nincs alávetve, igen messzemennő könnyítés. Nem lenne azonban megokolható, hogy a törvény ugyanezt a messzemenő méltányosságot azzal a vámadóssal szemben alkalmazza, kinek vámtartozása vámjövedéki kihágás elkövetéséből származik. Ha tehát a vámigazgatás közegei részéről az ilyen vámtartozás megállapításánál fordult elő tévedés a vámadós javára, a vámigazgatás helyesbítési igénye csak az első bekezdésben megállapított öt éves, általános elévülési idő alatt enyészik el. A harmadik bekezdés azt az időt állapítja meg, amely alatt az ügyfélnek vámvisszatérítésre irányuló, már megállapított igénye elévül, még pedig ugyanakkora tartammal, mint amilyen időtartam alatt az államkincstárnak a vámtartozás lerovására irányuló igénye a 137. §. első bekezdése értelmében elévül. A javaslat a kellő áttekinthetés érdekében itt utalást tartalmaz mindazokra a §.-okra, amelyekből kifolyólag vámvisszatérítésre vonatkozó igény keletkezhetik. Itt azonban jól meg kell különböztetni a már megállapított igény elévülési idejét attól az időtől, amelyen belül az ügyfélnek, illetve vámadósnak ezt az igényt be kell jelentenie. így pl. a 120. §. fennebb már említett második bekezdése értelmében az, aki a A^ámtartozást lerótta, a kétségtelen tévedés következtében túlfizetett többlet visszatérítését a befizetés napját követő egy éven belül követelheti. Ha ezután a vámigazgatás az igényt a visszajáró többletre megállapította és ezt kiutalványozta, az igény ennek felvételére a 138. §. harmadik bekezdése értelmében öt év alatt évül el. Az esetleg vámvisszatérítésre vezető felebbvitel előterjesztésére vonatkozó határidőket a 146. §. állapítja meg. A 139. §. tartalma, a vámtartozás különleges jellegéből folyó eltéréssel, összhangzásban áll a többi köztartozások behajtására vonatkozó törvényes "rendelkezésekkel, különösen a közadók kezeléséről szóló 1923 : VII. t.-cikk megfelelő rendelkezéseivel. A második mondatban foglalt értékhatárnak a pénzérték változásával kapcsolatban, netalán szükségessé váló módosítását a 162. §. teszi lehetővé. A 140. §. további megokolást nem igényel. V. Fejezet. A lerótt vámtartozás visszatérítése. A IV. Rósz V. Fejezetében a javaslat két §.-ban a vámfizetési kötelezettség lebonyolításának csak bizonyos esetekben bekövetkező utolsó mozza21*