Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 161 vámadós nem. belföldi, szakmabeli üzletember), amint értesül a vámtartozás nagyságáról, ezt oly magasnak találja, hogy lemond az áru behozataláról — a kiviteli vám tekintetében ugyanis ez az eset alig adhatja magát elő —, de a vámtárgynak külföldre visszavitelére vagy ninc3 alkalma, vagy ez is túlságosan költséges. Ilyen esetben jogában van a vámadósnak az árunak hivatalos felügyelet mellett történő megsemmisítését indítványozni, vagy pedig megteheti azt is — ha a vámtárgy megsemmisítése csak nehezen vihető keresztül vagy más ok miatt nem látszik megokoltnak — hogy a vám tárgyat minden , ellenszolgáltatás nélkül átengedi az államkincstárnak. Az utóbbi eset leginkább az utasforgalomban szokott előfordulni; ebben az esetben azonban csak a személyes szavatosság a vámtartozásért szűnik meg, az állam dologi igénye a vámtárgyra a vámtartozás erejéig (128. §.) ily esetben azonban fennmarad és a vámigazgatás vagy a vámtárgy értékesítésekor befolyó összegből a vámtartozást leróni köteles, vagy pedig, ha ez az összeg nem fedi a vámtartozást vagy ha behozatali tilalom áll a belföldi értékesítés útjában, a vámigazgatásnak magának kell gondoskodnia a vámtárgynak külföldre visszaszállításáról vagy megfelélő átalakításáról (denaturálásáróí), vagy végül megsemmisítéséről. A 134. §:-szai kapcsolatban most tárgyalt esetek egynémelyikében a vámadós szempontjából megfelelő megoldást nyújthat a vámfizetési kötelezette ség megszüntetésének az a módja is, amelyről a következő 135. §. szól. Amint a mondottakból kitűnik, itt nem a normális áruforgalom rendszeresen előforduló mozzanatairól, hanem kivételes esetekre szabott kazuisztikáról van szó, a Vámtörvény rendszerének teljessége kedvóért azonban ezeket az eseteket is magában a törvényben kell megalapozni. A következő két §. — a 135. és 136. — annyiban az élőbbemhez hasonló jellegű rendelkezést tartalmaz, amennyiben mind a kettő inkább kivételes jellegű vámjogi eseteket szabályoz, csakhogy itt — eltekintve azoktól az esetektől, amikor, mint ezt már fentebb jeleztem, a vámtartozás nagysága tekintetében tájékozatlan vámadós a 135. §.-ban nyújtott lehetőséget a felmerült nehézségek eloszlatására igénybe veszi — inkább a rendes üzleti forgalom folyamán, bár kivételesen, előforduló helyzetekről van szó. A 135. §. szerint ugyanis módjában áll a vámadósnak a már keletkezett vámfizetési kötelezettséget azzal hatálytalanítani, hogy a vámtárgy vámjogi rendeltetése megváltoztatásával a vámtárgy felett olykép rendelkezik, hogy ez ne lépjen a szabad forgalomba, az előjegyzési forgalomba vagy a vámkedvezményes behozatali forgalomba, hanem hogy vagy visszakerüljön külföldre, vagy pedig a vámadós azzal hatálytalaníthatja — legalább egyelőre — a már keletkezett vámfizetési kötelezettséget, hogy a vámtárgyat vámraktárba helyezi el, vagy végül az utalási eljárásban valamely más vámhivatal elé állítja. A vámfizetési kötelezettség megszüntetésének a 135. ós 136. §.-ban tárgyalt mindkét módja igénybevételének azonban három előfeltétele van: aj hogy a vámtárgy, illetve áru azonossága nem kétséges ; b.) hogy a vámtartozás lerovása még nem következett be és c.) hogy a vámtárgy meg nem került ki a vámhivatal közvetlen felügyelete alól ; ebből az utóbbi szempontból nem lehet a vámfizetési kötelezettség most szóban levő két megszüntetési módját akkor igénybevenni, ha à vámtartozás lerovása ugyan még nem következett is be (a vám hitelezése, vagy a 125. §. utolsó bekezdésében említett utólagos lerovása következtében), de a vámtárgy már szabadforgalomba került, vagy ha ez az előjegyzési vagy a vámkedvezményes behozatali forgalomba bocsátás következtében a vámadós Az 1922, évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XI. kötet. 21