Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
480. szám, 13Î ben az ügyfél elmulasztja az előjegyzési eljárás igénybevételéhez netalán szükséges engedélyeket előzetesen megszerezni, illetve ha bármely okból nemindítványozza az előjegyzési eljárás alkalmazását, akkor kiteszi magát annak r hogy a vámigazgatás az áru visszavitele, illetve visszahozatala alkalmával nem állapítja meg az áru azonosságát az eredetileg behozott, illetve kivitt áruval, vagy pedig azt nem bírja megállapítani, hogy az áru teljesen változatlan állapotban kerül visszavitelre, illetve visszahozatalra ; ezeknek az eseteknek bármelyikében pedig elenyészik az ügyfélnek minden igénye a második vámkezelés alkalmával keletkező vámfizetési kötelezettség kizárására,, illetve annak utólagos hatálytalanítására. A térti áru második jellemző sajátsága, szemben az előjegyzési eljárás* ban- kezelt áruval^ abban áll, hogy az előbbeninél a vámfizetési kötelezettség az árunak második vámkezelése alkalmával, vagyis külföldre visszavitele, illetve onnan visszahozatala alkalmával csak akkor nem keletkezik, illetvea keletkezett vámfizetési kötelezettséget csak akkor lehet utólag hatálytalan nítani, ha semmi kétség nincs az iránt, hogy ugyanaz az áru, és pedig teljesen változatlan állapotban kerül visszavitelre, illetve visszahozatalra, amelyet eredetileg behoztak, illetve kivittek; ellenben az előjegyzési eljárás sok, és pedig —- mondhatni — ennek éppen gazdaságilag legfontosabb eseteiben, a javítási és a kikészítési forgalomban, az áru átalakítása egyenesen a célja azintézménynek, sőt a kikészítési forgalom bizonyos eseteiben, amikor ez az ország gazdasági érdekeinek megfelel, az előjegyzési eljárás vámjogi hatásainak bekövetkezését az sem zárja ki, ha — bár minőségileg azonos és mennyiség tekintetében az eredeti árut meg nem haladó — de anyagilag mégis égessen más áru kerül visszavitelre, illetve visszahozatalra. Kiemelni kívánom, hogy a javaslat 110. §.-ában mind a térti, mind az, előjegyzési eljárásban kezelt áruk tekintetében a vámfizetési kötelezettség kérdését csak abban a vonatkozásban szabályozza, amelyben ez a kérdés az ilyen áruk második vámkezelése, azaz azok visszahozatala, illetve visszavitele alkalmával merül fel. Arról, hogy valamely árú eredeti behozatala r illetve kivitel alkalmával feloldó feltétel nélkül már keletkezett vámfizetési kötelezettséget mely esetekben lehet utólag hatálytalanítani, ha az árut külföldre mégis visszaviszik, illetve a vámterületre mégis visszahozzák, tehát a vámfizetési kötelezettség kérdésének rendezéséről az első,. eredeti vámkezelést illetőleg, arra az esetre, ha valamely behozatali vagy kiviteli árú utólag térti áruvá válik, a javaslat a 141. §.-ban rendelkezik. Az előjegyzési eljárásban kezelt árukat illetőleg ilyen utólagosan alkalmazható, az eredeti vámkezelés vámjogi következményét a vámfizetési kötelezettség keletkezése tekintetében gazdasági vagy méltányossági szempontból, úgyszólván helyreigazító rendszabályra nincs szükség, mert azzal, hogy ebben az esetben amúgyis felbontó feltétellel keletkezik a vámfizetési kötelezettség, tehát a vámadósnak szabadságában áll azt a vámtárgy visszavitele, villetve visszahozatala útján tetszése szerint ismét hatálytalanítani, a javaslat kellőképen biztosítja minden utólag felmerülő gazdasági és vagyoni érdek megfelelő érvényesítését. Annak megvilágítására gazdasági szempontból, hogy a átérti árú« fogalmára miért van szükség a vámjogban, a következőket kívánom megjegyezni: A szabadforgalomra — még pedig mind a belföldi, mind külföldi szabadforgalomra — vezető vámeljárások (1. a javaslat 54—62. §.-ait) azok, amelyeket az egyes elméleti vámjogászok felosztása szerinti »végleges vámeljárások« közé kell számítani. A vámok hivatása az egyes nemzetek gazdasági forgalma zárt körei között tapasztalható gazdasági különbözeteket a nemzetközi 17
