Nemzetgyűlési irományok, 1922. VIII. kötet • 363-372. sz.

Irományszámok - 1922-333. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése sajtó útján rágalmazás vétségével vádolt Saly Endre nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében

Í64 33B. szám. ami mindenesetre volt annyira kommunista cselekedet, mint például az, hogy Babits Mihály 4.000 K tiszteletdíjat elfogadott egy mithológiai műért. Külön­ben már május elején lemondtam sajtóosztálybeli állásomról és ettől fogva semmiféle megbízatást nem vállaltam és a kommün érdekében soha egyetlen betűt sem írtam. Tőlem, aki szocialista voltam ós vagyok, gondolom, ennyi elég. A »Népszava« helyének hiányossága miatt hadd térjek rá ezúttal csak a 104-ik oldalon említett útiköltség címen felvett 22 K 20 f. dolgára. Pehóry úr, aki Sándor László főkapitánysága alatt a rendőrségtől külön autót kapott, éjszakánként állami autón járt be a szerkesztőségbe és robogott onnan haza a hűvösvölgyi villába, nem tudta megérteni, hogy valaki a vasúti jegyért 22 K 20 fillért felszámíthasson. Még egyet: Ez a Fehóry Armand volt az, aki augusztus 8-án a Friedrich-kormány hivatalbal epésének második napján több nyomdászt és hivatalnokot 30 szuronyos katonával hurcoltatott el a »Pesti Hírlapi épületéből. Az ártatlan, családos embereket a rendőrségen hetekig fogva tartották. Elfogatott továbbá két hírlapírót is. Engem elsőnek akart elfogatni és üldöztet még ma is. Fehérynél mindez egy-egy újabb szipolyozó manővernek az alapja Légrády Imrével szemben. A világtalan embernek — azt mondja be, vagy olvassa fel neki, amit akar — minden újabb esetnél sikerül elhitetnie, hogy most ívjra megmentette a Légrády­házat. Fehéry Armand ellen megteszem a feljelentést úgy á bíróságon, mint a klinikán. Ha pribékjei közben netalán elfognának, kérem barátaimat szaba­dítsanak ki a karmai közül.« A cikk szerzője Haraszti Zoltán. Hivatalos jelentés szerint Amerikába költözött, a felelős szerkesztő időközben elhalálozott, így a cikkért az 1914. évi XIV. t.-c. 35. §-ának második bekezdése értelmében a »Népszava« kiadója Saly Endre nemzetgyűlési képviselő felelős. A bizottság az iratok betekintése ós az érdekelt nemzetgyűlési képviselő meghallgatása után megállapította, hogy a vád tárgyává tett cikk tartalma a vádiratban felhívott paragrafusokba ütköző büntetendő cselekmény tény­álladékának megállapítására alkalmas, a személyi összefüggés pedig a cselek­mény és a kiadatni kórt képviselő között fennforog, ennélfogva, minthogy a kiadatást illetékes és hatáskörrel biró bíróság kérte, zaklatás esete nem forog fenn, miért is a bizottság javasolja a t. Nemzetgyülésnek, hogy Saly Endre nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát ebből az ügyből kifolyólag^függessze fel. Kelt Budapesten, a mentelmi bizottság 1923. évi január hó 10. napján tartott üléséből. Fáy Gyula s. h, Zsitvay Tibor s. h, a mentelmi bizottság elnöke. a ment-Ami bieottsdg előadója.

Next

/
Thumbnails
Contents