Nemzetgyűlési irományok, 1922. VIII. kötet • 363-372. sz.

Irományszámok - 1922-332. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése dr.Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának megsértése tárgyában

Ê32. szám. ÍBi Be vannak a mentelmi jog megsértése tekintetében a mentelmi jog tar­talmát és lényegét illető, sokkal lényegesebb indokok is. A vád tárgyává tett lázadásra irányuló szövetkezés a vizsgálat eddigi eredménye szerint csupán két tényre vonajbkozhatik. Egyik állított tény kormány változás elő­idézésére irányuló fegyveres szövetkezés, a másik külföldi katonaságnak ily célra való felhasználásának a vádja. Az első vádat illetőleg kétségtelen, hogy akár vett részt Ulain Ferenc a belföldi szervezési munkálatokban, akár nem s akár volt ennek a szervez­kedésnek erőszakos jellege, akár nem, a határon történt feltartóztatása alkal­mából e tekintetben vele szemben semmiféle vád fel nem hozható, mert a nála talált szerződés-tervezet csupán külföldi kapcsolatok létesítésére vonat­kozott s így ezen első vád tekintetében tettenérés esete szóba sem jöhet. Ami pedig külföldi katonaságnak magyar belpolitikai célokra való fel­használását illeti, nemcsak hogy nem bizonyítható, hogy Ulain Ferencnek ily szándéka lett volna, hanem ellenkezőleg, Döhmel Frigyesnek, a korona­tanúnak vallomása szerint, »a tárgyalások folyamán Bobula fejezte ki azt a kívánságát, hogy a bajorok csapatokat is küldjenek. Szemere is pártolta ezt. Ulain ellene volt ennek azzal, hogy a nép érzelmeit sértené« stb. A szerző­désnek ez a legkifogásolhatóbb pontja ezzel Ulain esetében tárgytalanná vált, sőt Ulain itthon hangoztatott felfogása alapján joggal feltehető, hogy Ulain nem ily csapatok idehozatala céljából utazott Münchenbe, hanem ellenkező­leg feltett szándéka volt ily tervekkel szembeszállani. Hogy a szerződéssel nem értett egyet, bizonyítja az a körülmény is, hogy azt nem irta alá, illetve az általa aláírt egyetlen példányt megsemmisítette. Az a puszta körülmény pedig, hogy Ulain Ferenc külföldi nacionalista körökkel összeköttetésbe akart lépni ós velük minél szorosabb kapcsolatot létesíteni, bűncselekményt nem képezhet. A nemzetgyűlés túlnyomó több­sége maga is nemzeti alapon állván, a nemzeti erők érintkezésére és együttműködésére irányuló cselekményeket bűncselekményekké nem minő­sítheti. De nem foroghat fenn bűncselekmény azért sem, mert az egész szerződéstervezet, valamint mindazok az iratok, melyek a szerződé­sek előkészítése alkalmából szerepeltek, nem tényleg meglévő külföldi tényezők megnyilatkozásai voltak, hanem a rendőrség egy fizetett ügy­nökével köttettek meg. A rendőrkém Döhmel Frigyes maga vallja, hogy »miután főcélom az volt, hogy Bobuláék ellen bizonyítókot szerezzek, föltétlenül szükségesnek tartottam és ajánlottam egy szerződésnek a készítését.« Ajánlatomat el is fogadták, a megbeszéltek alapján és azok céljának meg­felelőleg a szerződést én fogalmaztam meg és írtam meg.« Nyilvánvaló eszerint, hogy a szóban levő szervezkedésből veszély nem származhatott ós az bűncselekményt nem is képezhet, mert egy rendőrügynökkel kötött szerződós ép oly kevéssé képezhet lázadást, mint a hogy játókpisztollyal nem lehet emberölést elkövetni. Egy rendőrügynök által készített iratnak a zsebbenhordása büntetendő cselekményt nem is képezhet. Ez az irat alkalmas lehet valamely szervezkedés vagy mozgalom leleplezésére, tie semmikép sem szolgálhat alapul büntetendő cselekmény megállapítására. Végezetül a mentelmi jog megsértését képezi az a körülmény is, hogy a rendőrhatóságoknak és a magyar királyi kormánynak az ügy minden részletéről előzetesen és állandóan kimerítő tudomása volt s Ulain Ferenc nemzetgyűlési kép­viselő egyenesen tőrbe csalatott s az egész eljárás úgy készíttetett elő, hogy a tettenérés látszata forogván fenn, Ulain Ferenc a nemzetgyűlés előzetes hozzá­járulása nélkül letartóztatható és ártalmatlanná tehető legyen. A kormánynak

Next

/
Thumbnails
Contents