Nemzetgyűlési irományok, 1922. IV. kötet • 111-193. sz.

Irományszámok - 1922-111. Törvényjavaslat a háború esetére szóló kivételes hatalom alapján kibocsátott rendeletek hatályvesztése következtében a ipar és kereskedelem körében, valamint egyes közérdekű üzemek és munkálatok tekintetésen szükséges rendelkezésekről

111. szám. ! 43* A 80—82. §-okhoz. Ezeknek a szakaszoknak rendelkezései az amúgy is rendkívül megrongált állapotban levő közútaink lehető kimélését célozzák. A 83. §-hoz. A trianoni békeszerződés olyan jogokat biztosít a volt ellenséges államapolgárok javára, amelyek sem a belföldieket, sem a többi külföldieket meg~ nem illetik. így a 242. cikk utolsó bekezdése értelmében a gyakorlás szünetelése vagy nem használás okából nem évülnek el, vagy nem szűnnek meg a békeszerződés életbeléptetésétől számított két éven belül azok a szabadalmi, ipari vagy kereskedelmi védjegy- vagy mintajogok, amelyek 1918. évi július hó 28-án még fennállottak. Eddig valamennyi ország, amely valamely békeszerződésben érdekelve volt, ezeket az intézkedéseket kiterjesztette saját állampolgáraira és a viszonosság feltétele alatt a külföldiekre is. Hivatali elődöm ez iránt a 89.357/1921. K. M. számú rendelettel intézkedett. E rendelkezés fen tartását biztosítja a 83. §. A 84. §-hoz. Elektromos áramot termelő vállalataink nagy része a háború kitörését megelőző években sem ^volt kedvező anyagi helyzetben. Az áramot fogyasztókkal rendszerint hosszú időre kötött szerződéseik megakadályozták a vállalatokat abban, hogy termelési költségeiket, amelyek már hosszabb idők óta emelkedő irányzatot mutattak, megfelelő arányban a fogyasztókra háríthassák át, mert a termelési' költségek emelkedése nem volt oly mértékű, hogy a szerződéses áramárak felemelése iránti kérelmükkel a bírósághoz a siker kilátásával fordulhattak volna. Ebben a helyzetben érte a vállalatokat az anyagáraknak és a munkabéreknek a legutóbbi években bekövetkezett olyan arányú emelkedése, aminőre a szóban levő szerződések megkötésének idejében a leggondosabb üzleti előrelátás sem számíthatott. Ezzel a vállalatok egy része, különösen azok, amelyek nem támaszkodhattak tőkeerős érdekeltségre, egyenesen válságos helyzetbe jutott, mert a szerződéses fogyasztók, főképpen a városok és községek, az egységárak méltányos felemelése iránt előterjesztett kórelmekkel szemben — az érvényben álló szerződésekre hivatkozva — túlnyomóan elutasító álláspontra helyezkedtek. Ilyen körülmények között egyik-másik vállalat mái- régebben megkísérte tté, hogy az egységárak felemelésére irányuló követelését per útján érvényesítse. A vállalatoknak ez a. lépése nem is volt eredménytelen, mert a bíróságok a vállalatoknak az egységárak méltányos felemeléséhez való jogát elismerték. A bíróságoknak ily értelmű, állásfoglalása megerősíti azt a felfogást, amely egyébiránt anélkül sem vitás, hogy az egységárak felemeléséhez való jog, fennálló jogszabályainkból is levezethető, mert a méltányosság követelményeibe ütközik, hogy a fél az elektromos áram szolgáltatását ma is az évekkel ezelőtt megállapított ellenszolgáltatásért követelje^ 6'