Nemzetgyűlési irományok, 1922. IV. kötet • 111-193. sz.

Irományszámok - 1922-111. Törvényjavaslat a háború esetére szóló kivételes hatalom alapján kibocsátott rendeletek hatályvesztése következtében a ipar és kereskedelem körében, valamint egyes közérdekű üzemek és munkálatok tekintetésen szükséges rendelkezésekről

111. szám. 21 vonatkozik azokra az ingatlanokra, melyek egyházi, vallási, közoktatási, tudományos vagy kegyeletes célokra szolgálnak, illetőleg ilyen rendeltetéssel bírnak. 70. §. A 67. §-ban megszabott célra a törvény életbelépésétől számított három éven belül a már megnyitott, de legalább egy éven át nem művelt kő-, ka­vics- és homokbányákat, valamint azok felszereléseit megfelelő térítés ellenében a kereskedelemügyi miniszter által esetről-esetre megállapítandó — de leg­feljebb 5 évre terjedő — időre a közhatóság ideiglenesen használatba veheti. A térítés mérvét meg nem egyezés esetén a bíróság állapítja meg. A első bekezdésben említett kő-, kavics- és homokbányák megnyitására vagy üzemben tartására, illetve fejlesztésére szolgáló saját használatú vas­utakhoz szükséges ingatlanok kisajátítására a 69. §. b) pontjában foglalt ren­delkezések szintén érvényesek. 71. §• Az építkezések biztosságának és gazdaságosságának előmozdítása érde­kében felhatalmazást nyer a kereskedelemügyi miniszter, hogy az építési szerkezetek tervezésére és kivitelére vonatkozó műszaki követelményeket és azokat a szabályokat, amelyek a helyi viszonyoktól függetlenek, a belügy­miniszterrel egyetértően országos érvényű rendelettel megállapíthassa. Az e szakasz alapján kiadott rendeletek Budapest székesfőváros terüle téré is érvényesek. VIII. Fejezet. Â m. kir. postatakarékpénztárra vonatkozó rendelkezések. 72. §. , • Az 1885. évi IX. törvénycikk kiegészítéséről, illetve a^csekk- és clea­ringforgalomról szóló 1889. évi XXXIV. törvénycikk 11. §-ának hatályon kívül helyezésével felhatalmaztatik a kereskedelemügyi miniszter, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a csekk- és clearingforgalom igénybevéte­léért szedendő külön illetékek nemét, nagyságát és beszedésük módját ren­delettel állapíthassa meg. 73. §. A m. kir. postatakarékpénztárról szóló 1885. évi IX. törvénycikk 19.§-a harmadik bekezdésének hatályon kívül helyezésével felhatalmaztatik a keres­kedelemügyi miniszter, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a betétköny­vecskéket kiállító közvetítő hivatalokhoz intézett írásbeli felmondásokra visszafizethető takarékbetétek összegét rendelettej állapíthassa meg.

Next

/
Thumbnails
Contents